Kiemelte: az a nemzetgazdaság tud hosszú távon igazán sikeres lenni, amelyben a cégek működését, a termelést a legmodernebb digitális és informatikai megoldások segítik, amelyben az új vállalatirányítási rendszereket kidolgozzák és leggyorsabban alkalmazzák.
− Éppen ezért Magyarországnak az az alapvető nemzetgazdasági érdeke, hogy a lehető legtöbb, szoftverfejlesztéssel foglalkozó, üzleti alkalmazások kifejlesztésével foglalkozó beruházást idehozzuk – jelentette ki.
A miniszter közölte, hogy az ehhez szükséges feltételek biztosításának érdekében nagy erőfeszítéseket tettek, zajlik az 5G-hálózat fejlesztése, cél az internetelérés 90 százalékosra bővítése, továbbá Európa legalacsonyabb adói is segítik a munkavállalást a magas hozzáadott értéket előállító ágazatokban.
Tavaly húsz, kifejezetten magas hozzáadott értékű munkahelyeket teremtő beruházást támogatott az állam, amelyek nyomán összesen 2500 ilyen állás jön létre – tájékoztatott.
Hangsúlyozta, hogy a Brainhub rangsorában Magyarország az ötödik helyen áll az informatikai fejlesztők tudásának összehasonlításában, míg a lakosságszámát tekintve a 95. globálisan.
Kitért arra is, hogy az informatikai szolgáltatószektor ma 175 ezer embernek ad munkát, a szektor termelési értéke 2022-ben tízszázalékos növekedést követően meghaladta a 3600 milliárd forintot, és ezzel rekordot döntött, a lendület ráadásul minden jel szerint kitart az idén is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!