– Az amerikai választások közeledtével ugyanis egyre többen azzal támadják Joe Biden elnököt, hogy a nagyszabású kapacitásfejlesztések összeegyeztethetetlenek a korábbi klímavédelmi ígéreteivel. Márpedig Biden jelentős részben ezeknek az ígéreteknek köszönhette, hogy legutóbb megválasztották és mivel újrázni szeretne, úgy döntött, hogy enged, azaz teljesen leállítja az új exportprojektekre vonatkozó engedélyek kiadását – ismertette Hortay Olivér. Az üzletágvezető szerint a döntésnek súlyos következményei lehetnek Európára nézve. Ha az új beruházások nem valósulnak meg vagy csúsznak, az amerikaiak nem fogják tudni leszállítani a hosszú távú szerződésekben foglalt mennyiségeket.
Az orosz gázra visszatérni – az elmúlt két év szankciópárti nyilatkozatainak fényében – aligha opció, más beszállítók kapacitásai pedig évekre előre le vannak kötve. Sokatmondó, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi kamarájának vezetője szerint a döntéssel az amerikai adminisztráció elárulta szövetségeseit.
– Az eset tanulsága, hogy nem érdemes az egyik függést egy hasonlóan nagyarányú másik függésre cserélni, mert így a kockázat megmarad. A kitettség csak a beszállítók körének bővítésével csökkenthető, ami viszont ellentétes az eladók kizárásával, azaz a szankciókkal. Nem létezik jó és rossz beszállító. Ha Biden vagy Putyin érdeke azt diktálja, hogy változtassanak a korábbi megállapodásaikon, azt szemrebbenés nélkül meg is fogják tenni. Ha mást nem, legalább ezt az egyet megtanulhatták volna Brüsszelben az elmúlt két évben – tette hozzá a szakértő.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!