Újabb döntés született a hitelezés erősítéséért

Eredményes egyeztetésen van túl a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Bankszövetség.

2024. 01. 29. 14:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány és a bankszövetség között folytatódtak az egyeztetések. A felek megegyeztek abban, hogy az új vállalati hitelek esetén a futamidő alatt hat hónapig nulla százalékra csökken a BUBOR feletti kamatfelár – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Az elmúlt időszakban a tárca és az érdekképviselet között több alkalommal intenzív és konstruktív szakmai párbeszéd zajlott a piaci hitelezés ösztönzése érdekében. Ebbe illeszkedik a minisztérium szakértői által a múlt hét elején elindított szakmai vita is. Annak középpontjában az állt, hogy a banki hitelek szempontjából meghatározó három hónapos BUBOR kamata és az azonos lejáratú diszkont kincstárjegy (DKJ) hozama lényegesen szétvált – amire az elmúlt húsz évben nem volt példa –, ezzel zavart okozva a pénzpiaci termékek árazásában. Lehetőség nyílt volna referenciakamatként az alacsonyabb DKJ-hozamszint alkalmazására. A banki gyakorlat ugyanakkor a piac által ismert, általánosan használt és magasabb kamatszinten lévő BUBOR-t alkalmazza.

A bankszövetség a minisztérium jelzésével összhangban elfogadta, hogy e két alapvető referenciakamat között szétválás történt, amely helyzet megoldására konstruktívan reagált. Világossá tette, ahogy a kormány és a piac, úgy a bankszektor számára is kedvezőtlen környezetet jelent a magas kamatok miatti alacsonyabb hitelkereslet és beruházási aktivitás. A bankszövetség a kamatszétválás kezelése érdekében felvetette, hogy a bankok önkéntes csatlakozása alapján vállalnák, hogy a vállalati ügyfelek számára a forint alapú piaci hiteleket átmeneti időszakra „akciósan” kínálják, ami a gyakorlatban egy érdemi hitelkamatcsökkentést jelenthet.

A kormány célja, hogy 2024-ben helyreállítsa a gazdasági növekedést, amelyhez a megoldást ugyanakkor csak az jelentheti, ha a bankok a következő három hónapban olyan új vállalati hitelszerződéseket köthetnek, amelyek esetében a BUBOR feletti kamatfelárat nullaszázalékos szintre csökkentik. Ez a felár a hitel folyósításától számított hat hónapig marad nullaszázalékos szinten, majd ezt követően visszaállhat a normál szintre.

A bankszövetség és a Nemzetgazdasági Minisztérium mai tárgyalásán a szervezet jó megoldásnak találta a kormány javaslatát. A bankok így önkéntesen fogják vállalni ennek alkalmazását. Az érdekképviselet támogatólag felhívja a tagbankjai figyelmét a vállalati hiteleknek a következők szerinti átalakítási lehetőségére. 

Az akcióhoz önkéntesen csatlakozó egyes kereskedelmi bankok egyedi döntésük alapján vállalják, hogy egy kedvezményes időszak keretében, a 2024. február 1. és 2024. május 1. között megkötött valamennyi új vállalati forinthitel esetében átmenetileg, azaz a futamidő első hat hónapjában nulla százalékra csökkentik a BUBOR feletti kamatfelárat, ezáltal érdemben csökkentve a vállalati hitelek kamatszintjét.

Az önkéntes vállalás a hitelfelvétel céljától függetlenül érvényes lehet minden vállalati hitelre, beleértve a folyószámlahiteleket, a forgóeszközhiteleket, valamint amennyiben a folyósítás az idei évben megkezdődik, akkor a beruházási hitelekre is, továbbá minden új vállalati hitelre futamidőre való tekintet nélkül. Mindez kettő-négy százalékpontos hitelkamat-csökkentést jelent.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a kis- és középvállalkozásoknak (kkv) szóló kamatstop intézményének kivezetésével kapcsolatban tájékoztatást nyújtott a bankszövetség képviselőinek. Hangsúlyozta, hogy a kamatstop kivezetésére csak úgy kerülhet sor, hogy senkinek sem növekedhet a törlesztőrészlete. A jelenlegi folyamatok alapján, a piaci kamatvárakozásoknak megfelelően áprilisig a referenciakamatok nyolc százalék alá csökkenhetnek, ami a kamatstop szabályozásában rögzített kamat alatti szint. 

Ez azt jelenti, hogy a kivezetés senkit sem érintene hátrányosan. Ennek következtében a kormány szándékai szerint a hatályos jogszabályok alapján 2024. április 1-jével lejáró kamatstop intézményét nem hosszabbítják meg.

Nagy Márton végezetül megköszönte a bankszövetség konstruktív hozzáállását és együttműködését, továbbá a hitelezés helyreállítása érdekében tett eddigi erőfeszítéseit. Hozzátette, hogy a vállalati hiteleket érintő, most induló önkéntes banki vállalások érdemben fogják segíteni a piaci hitelezés további ösztönzését, a gazdasági teljesítmény növekedését.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Világgazdaság/Vémi Zoltán)


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.