Az idén utazásra, nyaralásra adnának ki pénzt a legtöbben, a válaszadók csaknem fele. A lakásfelújítás, lakásátalakítás költségeivel a háztartások 38 százaléka számol, háztartási gépre vagy bútorvásárlásra 31 százalék tervez kiadni. A háztartások negyede a magánegészségügyi ellátás fedezésére fordít majd anyagi forrást, ötödük pedig adósságcsökkentésre – részletezték.
Kiderült, mire vágyik a legjobban a magyar emberek nagy része
A magyarok 63 százalékának vannak olyan céljai az idei évre, amihez nagyobb anyagi forrás szükséges, a legtöbbet utazásra adnák ki, és a lakásfelújítás is sokaknak fontos cél – derült ki a Cofidis Hitel monitor reprezentatív kutatásából.

A céljaikat a megkérdezettek 34 százaléka már meglévő megtakarításból, 38 százaléka az idei év folyamán megtakarítandó pénzből, illetve 63 százaléka havi jövedelméből fedezné, hitelt pedig 13 százalékuk venne fel.
További Gazdaság híreink
A felmérésből az is kiderült, hogy tízből hárman jelenleg kényelmesen kijönnek a jövedelmükből, a válaszadók 72 százalékának azonban hiányos a családi kasszája, ám 10-ről 6 százalékra csökkent azok aránya, akik szerint arra sem elég a jövedelmük, hogy alapvető dolgokat megvásároljanak. Havi szinten 200 ezer forint hiányzik a háztartások kasszájából.
A magyarok 9 százaléka tervez hitelt felvenni a következő egy évben, a legkedveltebb hiteltípus továbbra is a személyi kölcsön a kutatás szerint.
Akik elképzelhetőnek tartják a nem lakáscélú hitelfelvételt, azok átlagosan 1,3 millió forintot vennének fel. A következő 3 hónap leggyakoribb hitelcéljai a lakásvásárlás (32 százalék) és a lakásfelújítás (30 százalék).
További Gazdaság híreink
A Cofidis Hitel Monitor kutatást az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. készíti ezerfős mintán, online adatfelvétellel, évente négy alkalommal 2011 óta. Az adatok a 18–69 éves magyar internetező lakosságra reprezentatívak.
További Gazdaság híreink
Borítókép: illusztráció (Fotó: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Lezárult a Netfone Telecom megvétele
A 4iG Távközlési Holding Zrt. megszerezte az országos virtuális mobilszolgáltató 99 százalékos tulajdonrészét.

Újabb területre céloz a 4iG
A tranzakció erősíti a hazai védelmi ipar önálllóságát.

Pénzérmére került Kapu Tibor, nem is kevés névértéken
Jó okkal hozta meg döntését a Magyar Nemzeti Bank.

Bővült a Mészáros-csoport egészségügyi portfóliója
Sikeres megállapodást kötött a Talentis Group Zrt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Lezárult a Netfone Telecom megvétele
A 4iG Távközlési Holding Zrt. megszerezte az országos virtuális mobilszolgáltató 99 százalékos tulajdonrészét.

Újabb területre céloz a 4iG
A tranzakció erősíti a hazai védelmi ipar önálllóságát.

Pénzérmére került Kapu Tibor, nem is kevés névértéken
Jó okkal hozta meg döntését a Magyar Nemzeti Bank.

Bővült a Mészáros-csoport egészségügyi portfóliója
Sikeres megállapodást kötött a Talentis Group Zrt.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!