Matolcsy György és Varga Mihály is felszólal Nyíregyházán

Öt év után ismét Nyíregyháza ad otthont a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájának, a 62. Közgazdász-vándorgyűlést szeptember 5-én és 6-án a Nyíregyházi Egyetemen rendezi meg az idén 130 éves Magyar Közgazdasági Társaság (MKT).

Forrás: MTI2024. 08. 25. 12:41
Fotó: Mudra László MNB / PM
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezet közleménye szerint a rendezvényre mintegy hétszáz Kárpát-medencei magyar közgazdászt várnak. Az idei konferencia központi témáját a versenyképesség összefüggései adják.

A rendezvényen két plenáris és 16 szekcióülés lesz, a helyszíni szekciókat hét előre rögzített szekció – kerekasztal-beszélgetés – egészíti majd ki. A konferencia plenáris ülésein előadást tart Matolcsy György jegybankelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter, Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter, Horváth Gábor, a Költségvetési Tanács elnöke és Szomolai Csaba, az Állami Számvevőszék alelnöke. Idén is lesz bankvezérek kerekasztala, makrogazdasági elemzői fórum, valamint szó lesz korrupcióról, innovációról, feszített munkaerőpiacról, mesterséges intelligenciáról és az államháztartásról.

Az előre rögzített szekciók egyebek mellett az online kiskereskedelem gazdasági és logisztikai hatásairól, a demográfiai válság és versenyképesség kapcsolatáról, a kultúra, az innováció és a versenyképesség összefüggéseiről, valamint a körforgásos gazdaságról szólnak majd.

Az egyes szekciók előadói között ott lesz a kormány három minisztere, öt államtitkára és két helyettes államtitkára, ott lesznek a Magyar Nemzeti Bank felső vezetői, a pénz- és tőkepiacon meghatározó vállalatok, bankok, pénzintézetek, a hazai üzleti élet első számú vezetői, valamint neves gazdaságkutatók, elemzők – közölte a közgazdasági társaság.

Borítókép: Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök (Forrás: MNB/PM/Mudra László)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.