Szijjártó Péter hangsúlyozta: „Magyarország kormánya továbbra is minden szükséges döntést meg fog hozni annak érdekében, hogy a BMW majd úgy emlékezzen a Debrecen melletti döntésére, mint ami a vállalat történetének legjobb döntése volt.” – Úgy igyekszünk irányítani döntéseinket, hogy abból mind a BMW, mind Magyarország, mind Debrecen és a debreceni emberek profitáljanak – folytatta.
Majd rámutatott, hogy ezért is hozott a kormány döntést már körülbelül 400 milliárd forintnyi értékben infrastruktúra-fejlesztésekről.
– Legyen szó a vasút- vagy az útfejlesztésekről, legyen szó a vízi közművek modernizálásáról, ezért építettünk nemzetközi iskolát, ezért fejlesztjük az egyetemet, ezért fejlesztjük a szakképző centrumot is – sorolta.
– A BMW és Debrecen együttműködése mára oda vezetett, hogy Debrecen a közép-európai régió egyik legfejlettebb városa. Debrecen a közép-európai térségben az egyik legvonzóbb beruházási központ, és nyugodtan mondhatjuk, hogy az új globális autóipar egyik európai központjává vált – jelentette ki.
A miniszter kitért korunk súlyos globális kihívásaira is, amelyek Magyarországon is éreztetik hatásukat, azonban szerinte hazánk ennek ellenére is kiemelkedő teljesítményt nyújtott az elmúlt években.
Kifejtette, hogy Magyarországon hamarosan mindhárom német prémium autómárka gyárral lesz jelen, miközben itt lesz a világ második legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártó kapacitása is.
Hozzátette, hogy az autóipar termelési értéke tavaly már 13 ezer milliárd forint felett volt, és hazánk immár hatodik éve a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre közé tartozik. Legalább ekkora eredménynek nevezte ugyanakkor, hogy mindezt a károsanyag-kibocsátás folyamatos csökkentése mellett sikerült elérni, ami a zöldenergia-kapacitások bővítése nyomán volt lehetséges. A tájékoztatása szerint Magyarországon ma 278 ezer háztartási és közel 3500 ipari naperőmű működik. – Mi azt terveztük, hogy 2030-ra fogja elérni a magyarországi napenergia-kapacitás a 6000 megawattot. Ehhez képest most 6700 megawattnál tartunk – tudatta.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!