Növekedés: érdemi teljesítményt jeleznek előre az elemzők

Jelentős felfutás várható a következő negyedévekben.

2025. 01. 30. 16:16
Illusztráció Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A magyar gazdaság teljesítménye 0,5 százalékkal bővült – a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint – 2024. negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest, ezzel véget ért a technikai recesszió a megelőző két negyedév visszaesését követően – ismertette az MBH Elemzési Centrum.

„Magyarország bruttó hazai termékének volumene 0,4 százalékkal nőtt nyers adatok alapján az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással igazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékos volt a növekedés. Az adatok 0,1 százalékponttal kedvezőbben alakultak, mint vártuk és felülmúlták a piaci várakozásokat is” – írta Balog-Béki Márta, szenior tőkepiaci elemző és Árokszállási Zoltán, az Elemzési Centrum igazgatója.

A statisztikai hivatal közleménye szerint az éves szintű növekedéshez a szolgáltatások együttes teljesítménye járult hozzá míg a bővülést a mezőgazdaság, az ipar és az építőipar csökkenő teljesítménye visszavette. Tavaly a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 0,5, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,6 százalékkal meghaladta az előző évit.

Érdemi kilábalást jeleznek előre az elemzők

A szakértők a bizonytalansági tényezők ellenére a következő negyedévekben érdemi kilábalással számolnak a magyar gazdaságban, amelynek következtében 2025 végére akár négy százalékot megközelítő éves reál GDP-növekedés is elérhető lehet. 

Ugyanakkor mivel az idei év első felében az éves indexek a várt érdemi kilábalás mellett is relatíve alacsonyak maradhatnak (amiben közrejátszik a viszonylag magas tavalyi első negyedéves bázis is), ezért összességében 2025-re éves átlagban 2,5 százalék körüli növekedés tűnik elérhetőnek. Jövő év elejére pedig nem kizárt, hogy öt százalék körüli éves reálnövekedési indexet lássunk, aminek következtében jövőre éves átlagban négy százalék feletti növekedés sem tűnik ebben a pillanatban lehetetlennek.

Több tényező is erősíti a fogyasztást

A fogyasztás bővülését a reálbérek folytatódó emelkedése, az állampapírok után esedékes kifizetések egy kisebb részének fogyasztásra történő felhasználása mellett az önkéntes nyugdíjpénztárak adómentes felhasználása, illetve a munkáshitel konstrukció is támogathatja, valamint az év második felétől a családi adókedvezmény emelése is segíteni fogja a fogyasztást. Ugyanakkor a fogyasztás további élénkülése mellett fontos, hogy a beruházások is stabilizálódjanak. Ezt segíthetik a Demján Sándor-program keretében bejelentett hitel-, lízing- és tőkeprogramok, ugyanakkor fontos lenne a külpiaci konjunktúra beindulása is a beruházások szempontjából, hiszen megfelelő kereslet nélkül a beruházások jelentős élénkülése nehezen képzelhető el a jelenlegi alacsony kapacitáskihasználtság mellett.

A szakértők megjegyezték, miszerint arra is szükség lenne, hogy az év második felében érdemi kilábalás kezdődjön az iparban is. 

Ez utóbbit támogatja itthon a nagy járműipari beruházások termőre fordulása, miközben remélhetőleg a német választásokat követően az új kormány a gazdaság élénkítésbe kezd, és a külpiaci konjunktúra is javulni fog.

Bár a német gazdaság mélyebb strukturális problémáit nem lehet fiskális lazítással megoldani, egy ilyen fordulat kedvező lenne a magyar növekedési kilátások szempontjából. Természetesen az új amerikai gazdaságpolitikai intézkedésekkel kapcsolatban is sok a bizonytalanság. Ugyanakkor – bár kétségtelen, hogy a vámok ronthatják a növekedési kilátásokat – Donald Trump elnökségének hatása akár pozitív is lehet, amennyiben a kedvező politikai kapcsolat megfogható gazdasági előnyöket hozna Magyarországnak.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.