Mindez azt jelenti, hogy egy kereskedőnek rengeteg különböző információ között kell tudnia navigálni és kiválasztani azokat, amelyek fontosak lehetnek. Emiatt a koncentrációs készség is erős kell, hogy legyen, hiszen így tudják a gyakorlatban a megfelelő adatokat azonosítani.
Az önkontroll egy nagyon fontos készség az online tőzsdézés világában. Ha már foglalkoztál ezzel a területtel, akkor tudhatod, hogy bármikor jöhet egy váratlan elmozdulás, ami akár komoly veszteséghez is vezethet. Viszont, ha a kereskedő megőrzi az önkontrollt és nem bontja fel az üzletet, később, amikor a trend fordul, lehet, hogy sokkal nagyobb lesz a nyeresége.
Ezt azonban nem lehet előre tudni. Éppen ezért kiemelt jelentőségű, hogy a kereskedő mindig őrizze meg a vérmérsékletét és tartsa magát a stratégiájához.
A felsoroltakból következik, hogy annak, aki kereskedni szeretne, rendszerben kell gondolkodnia és rendet is kell tartania maga körül. Ez a kereskedési eredmények rögzítését és utólagos elemzését is jelenti. Hiszen, ha tanul a korábbi hibáiból, akkor tud fejlődni és a jövőben jobb döntéseket hozni.
Néhány hasznos tanács, mielőtt belevágnál
Az első tanácsról már érintőlegesen esett szó, ezt lehetne megfogalmazni úgy, hogy a tudás hatalom. Mindig naprakésznek kell lenni az aktuális tőzsdei híreket illetően. Az amerikai Fed, vagy az európai jegybank alapkamatokra vonatkozó döntései, illetve a birtokolt értékpapírokat érintő üzletágakban történő események mind értékes információk, amelyek segíthetnek a megfelelő döntést meghozni.
A kereskedés előtt készíts egy listát azokról az instrumentumokról, amelyekkel szeretnél üzleteni. Ismerd meg az érintett iparágat, a konkrét vállalatot, annak pénzügyi eredményét és terveit. Ezek alapján megalapozottabb lehet a döntésed.
A költségvetés meghatározása egy kulcsfontosságú előzetes lépés. Tisztában kell lenned vele, hogy a tőzsdei kereskedés során komoly lehetőség van a veszteségre is. Ezért, mindig határozd meg, meddig tudsz elmenni. Az is fontos, hogy nézz utána az online bróker platformoknak és csak olyan helyen nyiss számlát, ami megbízható.
























