Ezek a magyarok legfőbb őszi repülős úti céljai:
- Spanyolország,
- Olaszország,
- Egyesült Királyság,
- Görögország,
- Portugália,
- Törökország,
- Németország,
- Franciaország,
- Málta,
- Egyiptom.
Nagyot nőtt a népszerűsége a listán is szereplő Egyiptom mellett Hollandiának, Belgiumnak, Lengyelországnak, Svájcnak, Marokkónak és Bulgáriának. A legnépszerűbb városok között ősszel Barcelonát, Londont, Rómát, Milánót, Máltát, Athént, Tenerifét, Barit, Alicantét és Malagát találhatjuk.
A vizsgált időszakban
a repülőjegyek átlagára 180 euró, azaz nagyjából hetvenezer forint volt. A rövidebb, azaz 1500 kilométeren belüli utak esetében 134,4 eurót, forintban mintegy 152 ezret fizettek az utasok, a közepes, azaz 1500 és négyezer kilométer közti utakra 199,4 eurót, vagyis csaknem 78 ezer forintot, a hosszabb, azaz négyezer kilométernél távolabbi úti célokra szóló utakért pedig 569,5 eurót, vagyis 222 ezer forintot kértek a repülőjegyekért fejenként.
Az idei őszi szünetre a tavalyi árakhoz képest viszonylag kisebb mértékben emelkedtek a repülőjegyárak, átlagosan csaknem 12 százalékkal kellett többet fizetnie az utasoknak, ám az idei nyárhoz mérten mindössze 4,5 százalékot drágult a jegyár – tudtuk meg a társaságtól.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!