A portál adatai szerint június elején Budapesten az új építésű lakások medián négyzetméterára meghaladta az 1,7 millió forintot, a lakások eladási árának mediánja pedig megközelítette a 102 millió forintot. Az új építésű házaknál a medián négyzetméterár 1,23 millió forint, a medián kínálati ár pedig 168 millió forintot tett ki. A használt lakásoknál Budapesten 1,49 millió forint volt a medián négyzetméterár, a medián kínálati ár pedig kilencvenmillió forint. A használt házak esetében 1,1 millió forintos medián négyzetméterár és 169 millió forintos medián kínálati ár látszik.
Vagyis Budapesten az új lakásoknál már egyértelműen százmillió forintot meghaladó nagyságrendi vételárakról lehet beszélni, az új építésű házak vásárlóinál pedig 160 millió forint feletti medián kiadásról.
A nagyobb vidéki városokban 1,2-1,3 millió forintos az új építésű társasházi lakások négyzetméterenkénti árszintje. Debrecenben az új lakások medián négyzetméterára 1,3 millió, a használtaké pedig 1,12 millió forint. Győrben az új lakásoknál 1,21 millió forint a négyzetméterárak mediánja, a használtaknál ugyanez 979 ezer forint. Előbbieknél 66 millió, utóbbiaknál pedig 61 millió az eladási árak középértéke. A házakat nézve Kecskeméten különösen közel vannak egymáshoz az új és használt négyzetméterárak: a használt házak mediánja 809 ezer, az újaké 847 ezer forint. Székesfehérváron az új házaknál még egymillió forint alatt marad a négyzetméterár, míg a használtaknál 871 ezerre jön ki.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!