Biztonságban vannak az éttermi állások

Örömmel fogadták a vendéglátósok, hogy a kormány meghallgatta az érveléseiket, és megoldást talált az ágazati bértámogatások bürokratikus akadályainak elhárítására. Ezzel megnyugodhattak az érintett munkavállalók, viszont az üzemeltetők továbbra is aggódnak a vállalkozásuk fennmaradásért. A sikeres ágazati újranyitásért a szakmai szervezetek újabb javaslatcsomagot küldenek a döntéshozóknak – tudta meg a Magyar Nemzet.

2021. 02. 05. 6:44
Másfél méter. Továbbra is be kell tartani a járványhelyzet megkövetelte előírásokat Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Örvendetes a bértámogatási rendszer átdolgozása, az erről szóló döntésnek nagyon jó fogadtatása volt vendéglátós körökben, megnyugodott az érintett réteg. Köszönjük, hogy a kormány gyorsan reagált az igényeinkre, meghallották az érveket, és hamar kijavították a bürokratikus hibát. Így megoldódhat az anyagiakat tovább terhelő helyzet a novemberi kiutalásokkal a meghosszabbított bértámogatási rendszerben – közölte a Magyar Nemzettel a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kovács László megjegyezte:

ezzel a munkahelyek védelme továbbra is biztosított a harmadik hónapja bevétel nélkül fenntartott vendéglátóüzletekben.

A közeli újranyitásban bízik a piac, ahol a munkavállalók már megmenekülhetnek Fotó: Havran Zoltán

– Nem a kormány ellen szóltak az elégedetlen nyilatkozatok, és nem a járványügyi védekezés szükségességét kérdőjelezték meg a tömeges nyitásról szóló magánakciók, amelyeket az ipartestület sem támogatott. Ehelyett tárgyalni kezdtünk, amit fogadtak, mert kiderült, hogy a november óta tartó leállás után mostanra sokan elérkeztek a tűrőképességük határára, és

elkeseredettségükben hívták fel magukra a kormány figyelmét. Vannak olyanok, akik mostanra felélték az összes pénzüket, a családban félretett tartalékokat, hogy megtartsák a dolgozókat

– részletezte Kovács László.

Ezzel együtt felhívta a figyelmet, hogy az eddigi konkrét intézkedések, a bértámogatási program a munkahelyek védelméről szólt, nem pedig a munkaadó vállalkozások megmentéséről.

Mint mondta, a kormány korábbi – kedvezményekről, a moratóriumról, nullaszázalékos hitellehetőségről vagy áfacsökkentésről szóló –, könnyítő intézkedésein túl még mindig aránytalanul magas kiadások terhelik a cégeket úgy, hogy a koronavírus-járvány felbukkanása óta hat hónapot kényszerűen forgalom nélkül kellett túlélniük.

– Amióta a koronavírus-járvány betört az országba,

összesen közel hat hónapon át el voltunk, el vagyunk tiltva az alapvető tevékenységünk végzésétől, ami az asztalnál történő ételfogyasztást, a minőségi kiszolgálást jelenti,

ez a vendéglátás lényege. Erre amiatt volt szükség, hogy az éttermek hozzájáruljanak a lakossági védekezéshez, és ne adjanak teret üzletükben a vírusfertőzésre – vázolta az elnök. Mint mondta, ugyanakkor vannak olyan céges költségek, amelyek a leállás alatt is terhelik a vendéglősöket havonta, ilyen a rezsi, a bérleti díjak vagy a közterület-foglalás költsége.

A vállalkozások további támogatásokkal tudnak csak talpon maradni

– A házhoz szállítással nem lehet pótolni a helyi fogyasztásból elmaradt bevételeket, ráadásul azok az üzletek, amelyek korábban járatlanok voltak az ételek utaztatásában, inkább veszteséggel maradtak nyitva – folytatta az ipartestület elnöke. Hozzáfűzte: a vendéglátósok elkerülhetetlen költségeinek kompenzálására, a továbbra is korlátozott működésre szeretnének támogatást kérni.

Az elképzelés szerint

úgynevezett újrakezdési támogatást kérnének az ágazati újraindulás támogatására a 2019-hez képest tavaly 20–50 százalékos veszteséget elszenvedett cégeknek, akár árbevételtől függően sávosan meghatározott, de milliós nagyságrendű támogatás formájában

úgy, hogy az biztosítsa az újranyitás után hat hónapig az iparág megerősödését. Ez Kovács László szerint támogatná a színvonalas ágazati újraindulást, és kellő számú dolgozóval, a raktáraikat újra feltöltő és az üzleteket biztonságosan előkészítő, pénzügyileg is stabilizált vendéglátó vállalkozásokkal kezdődhetne az új turizmus – fogalmazott.

Legfeljebb takaríthatnak, elviteles lehetőség híján semmilyen kiszolgálás nem lehet a pultnál Fotó: Bach Máté

Úgy értesültünk, a szakmai szervezetek a továbbiak megkönnyítése érdekében új, konkrét javaslatokat juttatnak el a döntéshozóknak. Így például az is a kérések között szerepel, hogy

a következő időszakban az ágazati bértámogatás összege az eddigi 50 százalékról 75 százalékra emelkedjen teljes adó- és járulékmentességgel,

az összegek korrekciója az időközben megemelt minimálbérek miatt is indokolt lehet. Továbbá, hogy hosszabbítsák meg az elviteles ételrendelésekre vonatkozó ötszázalékos áfa alkalmazását a veszélyhelyzet lejárta után száznyolcvan nappal. A vállalkozásokon az is segítene, ha

a négyszázalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás, illetve a reprezentációs adók megfizetését az év végéig elhalasztanák a június 30-i határidő helyett,

és azt is kérik, hogy az újranyitás után az üzletek mentesüljenek a közterület-foglalási díjak megfizetése alól az év végig.

Valladolid, egy bezárt bár bejáratánál. A nagyrészt turizmusból élő spanyoloknál komoly ellenállás alakult ki a korlátozásokkal szemben. Itthon legalább a teraszokat megnyitnák márciustól Fotó: MTI/EPA-EFE/Luis Tejido

Az újranyitás kapcsán megtudtuk, hogy

a vendéglátóipari szereplők szerint elengedhetetlen, hogy március elsejétől a megfelelő higiéniai, biztonsági előírások betartásával – például maszkhasználattal – lehetőségük legyen újra megkezdeni a működést.

Ez azt jelenti, hogy tavaszra minden esély megvan rá, hogy legalább a teraszokon, illetve a védőtávolságok betartásával jól üzemeltethető étkezőhelyeken újjáéledhet a közösségi élet a mindennapokban.

Így nyithatnak újra

Lapunkhoz eljutott az éttermek, vendéglők újraindulásához javasolt szakmai protokoll. A tervezett gyakorlat szerint az étkezőhelyek, cukrászdák, kávézók, pizzériák, romkocsmák újranyitása után a vendégeknek és a személyzetnek is várhatóan kötelező lesz a maszk – erre készülnek a vendéglátósok is. Sőt osztrák mintára az üzletben foglalkoztatottaknak kötelezően előírnák az egészségügyi FFP2 maszkok egész napos viselését. A vendégek esetén a már korában megismert szabályt hoznák vissza, miszerint az asztalnál ülve vagy ha a vendéglátóhely más részén, például a pultnál fogyasztanak, a helyben megvásárolt étel, illetve ital elfogyasztása alatt ne kelljen a maszkot viselni, minden más esetben viszont igen.

Előírnák továbbá a kézfertőtlenítő pontok kialakítást a vendégeknek elérhető módon a bejáratnál, a vendégtér minden helyiségében, illetve a mellékhelyiségekben. Az üzleteket naponta virucid hatású felületfertőtlenítő szerrel és takarítószerrel többször feltakarítanák, kiemelten ügyelnének a higiénére. Az egyes asztaltársaságok között legalább másfél méteres távolságot kellene tartani, egy asztaltársaság maximális létszámát 12 főben határoznák meg a szakemberek. Az iparág szereplői azt is szeretnék, hogy amennyiben a kijárási korlátozás időtartama csökken vagy megszűnik, akkor 23 óráig lehessenek nyitva a vendéglátóhelyek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.