Már a hét végén is jelentős forgalom volt az áruházakban a holnapi óévbúcsúztatás miatt. A roham ma is folytatódik az élelmiszerboltokban, a piacokon, és az üzletek keddi zárásáig kitart – közölte tegnap a Magyar Nemzettel Vámos György.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint az ünnepi ételekhez a friss alapanyagokat az utolsó pillanatban keresik a vásárlók: sertéshúsból, sertéskészítményekből, lédig virsliből, pékáruból és zöldségfélékből ilyenkor fogy a legtöbb.
– Több helyütt várakozáson felül teljesítettek a kereskedők az elmúlt két napban, így várhatóan a szilveszteri felkészülés is rekordbevételeket hoz az élelmiszert és a napi fogyasztási cikkeket kínáló üzletekben – hangsúlyozta a friss piaci tapasztalatok alapján.

Virsliből szilveszter környékén vesszük meg az éves mennyiség tíz-tizenöt százalékát
Fotó: Havran Zoltán
Erre utal, hogy miként az aranyvasárnap hétvégéjén, ezúttal is akadt olyan bevásárlóközpont a fővárosban, ahol szombat estére telítettség miatt lezárták a parkolót, így a főtitkár szerint ma is arra számíthatnak a beszerzőkörútra induló vásárlók, hogy országszerte rengetegen lesznek az áruházakban. Nem csak az élelmiszerek, italok beszerzése miatt, hiszen a bevásárlóközpontok forgalmát az ajándékok csereberéje és a szezonális akciózás is pörgeti.
– Azzal számolhatunk, hogy decemberben a tavalyi 516 milliárd forintról 560-570 milliárd forintra nőhet az élelmiszerbolti költekezés végösszege, ez három-négy százalékkal több terméket is jelent. Idén novemberrel összehasonlítva nagyjából százmilliárd forint a decemberi többlet, vagyis körülbelül ennyit költünk a karácsonyi és a szilveszteri menüre – mondta a főtitkár.
Szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni az év végi fogyasztás szempontjából, hogy a lakosság jelentős része szállodákban, vendéglátóhelyeken tölti az esztendő utolsó napjait. A novemberi 92 milliárd forint után decemberben 110-115 milliárd forintos forgalom várható az éttermi vendéglátásban.
Szilveszterkor felfut a pezsgő, a virsli, a kolbász, a hurka, a mustár és a lencse iránti igény – a gyöngyöző alkoholos italból például ilyenkor értékesítik az éves forgalom 25-30 százalékát, de sok fogy sörből, borból is, a virsliből pedig 10-15 százalék az éven belüli arány. A húsok közül a sertés a legnépszerűbb, baromfit sokan babonából nem vesznek szilveszterre, míg a haláru nagy része karácsonykor kelt el. Az iparcikkek piacán is lendít az év vége: sokan különféle dekorációs eszközöket, partikellékeket, poharakat, étkészletet, háztartási eszközöket is vásárolnak, és esetenként nagyobb beruházásra is sor kerülhet a komfortos mulatozás kedvéért bútor, játék vagy műszaki cikk formájában.
Vámos György kitért rá: ma a normál munkarend szerint üzemelnek a boltok, szilveszter napján pedig a nagy áruházak többsége 6 és 14 vagy 6 és 18 óra között üzemel. Január elsején minden egység zárva tart, csupán azok a kivételek, amelyek rendeltetésüknél fogva kinyithatnak a munkaszüneti napokon is – ilyenek a benzinkutak boltjai, az újságosok, a virágosok, a repülőtéri és pályaudvari üzletek. A kiskereskedelem január 2-án tér vissza a megszokott kerékvágásba.
Nem csupán az üzletekben, hanem az interneten is az utolsó pillanatig nagy a forgalom. – A házhoz rendelések száma 25-30 százalékkal nőtt, az átlagos kosárméret pedig november óta nő. A költekezés decemberben, az utolsó három héten volt a legerősebb – jelezte megkeresésünkre a Tesco.
A legnagyobb piaci szereplőnél megfigyelték, hogy a vevők több árucikket rendelnek házhoz, mint amennyit a boltban megvesznek, a minőség iránt pedig alapvető igény keletkezett. – Az átlagos webáruházi kosárérték négy-ötszöröse az átlagos áruházi vásárlások értékének – közölték.
