Felértékelődik az erdők szerepe a mezőgazdaságon belül, mindez pedig nemcsak a támogatáspolitikában, hanem az Agrárminisztérium szervezetén belül is megmutatkozik. A tárcán belül új profilt kapott a földügyekért felelős államtitkárság, februártól erdőkért és földügyekért felelős államtitkárság felel majd a terület igazgatásáért és fejlesztéséért. Amint azt lapunk az Agrárminisztériumtól megtudta: kiemelt szerepet kapnak a tárcánál az olyan stratégiai jelentőségű ügyek, mint az öntözésfejlesztés vagy az erdőgazdálkodás. Ezért döntött úgy az agrárminiszter, hogy létrehoz egy erdőkért felelős helyettes államtitkárságot, amelynek élére Szentpéteri Sándor erdőmérnököt nevezte ki. A szakember, aki mind igazgatási, mind gazdálkodói szakmai gyakorlattal rendelkezik, február elsejétől látja el a helyettes államtitkári feladatokat. – A termőföld, az erdő, a hal- és a vadállomány nemzeti kincsünk, megóvásuk, fenntartásuk érdekében a tárcánál idén is nagy hangsúlyt kap természeti erőforrásaink megőrzése. Emellett ebben az évben is tovább folytatódik a nagy sikerű Országfásítási program is – hívta fel lapunk figyelmét a tárca.

A 2030-ig szóló erdőstratégia célja, hogy az erdősültség aránya 2050-re elérje a 27 százalékot Magyarországon. Az elmúlt évek telepítéseinek köszönhetően ma ez az arány meghaladja a 21 százalékot, amihez nagyban hozzájárultak a Vidékfejlesztési program keretén belül elérhető támogatások is. A mintegy húszmilliárd forintos támogatásnak köszönhetően az elmúlt időszakban összesen 6500 hektárnyi új erdőt telepítettek a hazai gazdálkodók. A növekvő támogatásoknak köszönhetően az idei évtől új lendületet kapnak az erdőtelepítések, ehhez saját forrás felhasználásával az állami erdőgazdaságok is hozzájárulnak. A tervek szerint az állami erdészetek további 550 hektárral bővítik az erdőállományt. A közelmúltban egy új kiválasztási kritériumot is bevezetett az Agrárminisztérium, amely a gyengébb adottságú mezőgazdasági területek erdősítését ösztönözi. Ezzel a gyenge termőképességű mezőgazdasági területeket művelő gazdáknak versenyképes és vonzó lehetőséggé vált az erdőtelepítés.