Az osztatlan közös földtulajdon felszámolását célozó földértékesítési programot hirdetett a napokban az Agrárminisztérium; az előttünk álló hónapokban összesen 13 ezer, három hektár alatti földterületre tehetnek vételi ajánlatot az érdeklődők – mondta el lapunknak Nagy János, földügyekért felelős helyettes államtitkár. Ennek első lépése, hogy eladják az állami tulajdoni hányadú földterületeket. – Összeválogattuk azokat az ingatlanokat, amelyeket évek óta csak nagy nehézségek árán tudtunk hasznosítani – hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár.
Az első körben meghirdetett 6450 ingatlanból álló csomagnak több, mint 20 százalékát érinti az osztatlan közös földtulajdon. A fennmaradó területeket pedig jellemzően egy-egy éves megbízási szerződéssel használják a gazdálkodók. – Nagy lépést tudunk tenni az osztatlan tulajdon felszámolásának irányába azáltal, hogy az állam kiszáll ezekből a földekből. Abban bízunk, hogy a meglévő tulajdonostársak szerezhetik meg az állam tulajdoni hányadát – fogalmazott. Majd hozzátette: az idén további intézkedések is életbe léphetnek majd, a különböző jogi eszközöknek köszönhetően az érintettek az állam javára fennálló résztulajdon mellett a további tulajdonostársak hányadát is könnyebben megszerezhetik.
Az osztatlan közös tulajdon hozzávetőlegesen 2,4 millió hektár termőföldet érint ma hazánkban. A probléma jelentőségét mutatja, hogy míg a regisztrált földművesek száma százezer körül van, addig az osztatlan közös földtulajdonnal rendelkező személyek száma 3-3,5 millióra tehető. A földeladási program meghirdetése mellett szólt az is, hogy az elmúlt évek tapasztalatai szerint a termelői körben jelentős az igény a kis méretű földekre. Ez az a kategória, amit még hitel igénybevétele nélkül is meg tudnak vásárolni a gazdák. A meghirdetett területek jelentős része, több mint fele szántó, 25-26 százalék legelő és rét művelési ágban van, az összes többi a nádastól az erdőig a fennmaradó hányadot érinti.

Fotó: Havran Zoltán
A program első részeként kiválasztott 6450 ingatlan listája március másodikán kerül fel a Nemzeti Földügyi Központ honlapjára, az érdeklődők emellett a Kormány.hu-n és az érintett települések internetes oldalain is válogathatnak a parcellák között. Az átlagos értékesítendő terület nagysága 0,8 hektár, összesen 5000 hektár keresi most új gazdáját. Az ajánlattételre harminc napjuk lesz a vevőknek. Nagy János szerint nem határoztak meg minimumárakat, ezért akár egyforintos ajánlattal is be lehet jelentkezni egy-egy parcellára.