Megelőzve Hajdúszoboszlót, Balatonfüredet és további hét, turisztikai szempontból frekventált települést, 2019-ben Siófok volt a legtöbb vendéget vonzó hazai úti cél. Az egyik szállásközvetítő cég adatai szerint a vidéki városok közül legtöbben Siófok programjait keresték az internetes portálokon, a legnépszerűbb programhelyek sorában pedig csak a budapesti Várkert Bazár előzte meg Siófok nagystrandján kialakított exkluzív plázst.
Az üdülővárosban tavaly 1 092 300 éjszakát töltöttek el a vendégek, tízezerrel többet, mint 2018-ban. Idegenforgalmi adóbevétel 840 ezer vendégéjszaka után folyt be az önkormányzat büdzséjébe, az ifamentes, 18 év alatti korosztályból 251 ezren töltöttek el átlagosan két-három napot az üdülővárosban.

Fotó: Bach Árpád
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) támogatásával 192 millió forintot fordítottak az aranyparti, 112 milliót az ezüstparti strand korszerűsítésére; új öltözőkabinokat építettek, értékmegőrzőket telepítettek, sportpályákat és játszótereket alakítottak ki, a két partszakasz vizesblokkjainak fejlesztésére további 100-100 millió forintot fordított az önkormányzat. Az MTÜ-től kapott támogatást kiegészítve Siófokon a múlt évben összesen 495 millió forintot fordíthattak strandfejlesztésekre – válaszolta érdeklődésünkre a polgármester. – Mindemellett a parti zóna zöldterületeire, közvilágítására, tereprendezésére, sétányfejlesztésére és akadálymentesítésére további harmincmillió forintot áldoztak – fűzte hozzá Lengyel Róbert.
– A korábbi évtizedek buliturizmus-városa ma már biztonságos üdülőhely, elsősorban a Petőfi sétány védelmének megszervezésére nyaranta fordított ötvenmillió forintnak köszönhetően. A rendőrkapitányság beszámolója szerint Siófokon a rendszerváltás óta 2019-ben volt a legkevesebb bűncselekmény
– jegyezte meg a polgármester.
– Siófok népszerűsége minden évben tartogat valami kuriózumot. A nyári napokon több száz látogatót fogadó és eligazító Tourinform-iroda és a turisztikai egyesület munkatársai szerint a múlt év attrakciói közül elsősorban a nagystrand területére visszakerült óriáskereket, és a város határában található, különös látvány nyújtó fordított házat lehet említeni, valamint a számos gasztronómiai, kulturális és szabadidős programot.