Szinte mindent ellenőriz jövő héten a NAV

A legváltozatosabb helyeken bukkanhatnak fel az adóhivatal emberi a következő napokban.

Jakubász
2020. 10. 04. 7:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gazdasági folyamatok megélénküléséhez az adóhivatal revizorai is igyekeznek alkalmazkodni, igazodni – erre lehet következtetni a hatóság friss ellenőrzési tervéből. A közzétett információk szerint ugyanis a következő napokban – kis túlzással – alig lesz olyan gazdasági ágazat, amelynek szereplőinél ne vizsgálódnának a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai.

Mint arról lapunk is beszámolt, idén több országos razziát is tartott a hatóság: a virágosoktól kezdve napirendre kerültek például a strandokon és az éttermeken át a fagyizók, valamint a tanszerforgalmazók. A következő napokban efféle összehangolt fellépés nem lesz, ellenben megannyi helyi, megyei akció. Így például míg Baranyában az építkezéseken dolgozó munkások bejelentését ellenőrzik, addig Komárom-Esztergom megyében az ékszerboltosok számíthatnak hatósági érdeklődésre, Pest megyében pedig a mobiltelefon-üzletek kerülnek sorra. Eközben Nógrádban a távol-keleti árukat forgalmazó kereskedők számíthatnak revízióra, pontosan úgy, ahogy Somogyban a maszkot, kézfertőtlenítőt árusító helyek, vagy Hajdú-Biharban a vendéglátósok. Veszprémben a helyi tüzépeket keresik fel a NAV emberei, Zalában pedig a zöldségeseknél kopogtatnak majd a revizorok. Hevesben pedig – már hangolva november első napjaira – a mécsesárusoknál, a virágboltoknál vizsgálódnak.

A hevesi revizorok egyébként minden bizonnyal nem sokáig végzik egyedül a halottak napi ellenőrzéseket, a sokéves tapasztalat szerint október végén országos razzia indul a mécsesárusoknál, a koszorúkészítőknél.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.