Jókai Mór egyik legismertebb regényének három filmes adaptációja készült. Korda Sándor 1918-as némafilmje és Gaál Béla 1936-ban bemutatott fekete-fehér, hangos változata is koruk kiemelkedő produkciójának számított. Gertler Viktor is folytatta ezt a hagyományt egy későbbi feldolgozásban, melyeknek sora az 1962-es Az aranyemberrel kezdődött.
Az aranyember
Az aranyember nemcsak Jókai legismertebb filmes adaptációja, hanem a magyar filmgyártás első szélesvásznú produkciója is, ami óriási sikert aratott: az eredeti bemutató után 1974-ben újra mozikba küldték, és több mint 6,5 millió nézőt vonzott, amivel minden idők egyik legjövedelmezőbb magyar filmjévé vált.
Az 1960-as években további látványos Jókai-adaptációk születtek Várkonyi Zoltán rendezésében, mint A kőszívű ember fiai (1965), Egy magyar nábob (1966) és Kárpáthy Zoltán (1966), melyek szintén nagyszabású alkotások voltak, és kivétel nélkül a magyar filmkultúra meghatározó darabjai.
Gertler Viktor forgatókönyve hűen követi a regény főbb eseményeit, de dramaturgiai sűrítést alkalmazott, így néhány fontos karakter, mint Fabula János és Brazovics Zófia, kisebb szerephez jutott. A legnagyobb különbség azonban a kapitalizmuskritika tompítása, mivel Gertler feldolgozása főként a történet látványos, romantikus elemeit domborítja ki.
A film látványos szélesvásznú képei mellett a szereposztás is figyelemre méltó: a jól ismert színészek, mint Greguss Zoltán, Gobbi Hilda és Komlós Juci mellett fiatal tehetségek, például Béres Ilona, Bárány Frigyes, Pécsi Ildikó, valamint Latinovits Zoltán és Krencsey Marianne is szerepeltek benne. A legnagyobb fejtörést azonban Timár Mihály szerepének kiosztása jelentette, amit Gertler egy erdélyi színpadi színészre, Csorba Andrásra bízott (akinek ez volt az egyetlen filmes feltűnése).
Jókai a világsztár
A Szélesvásznú történelem legújabb adásában Hansági Ágnes irodalomkutató elmondta, hogy Jókai sokkal előrébb tartott a kortársainál, nélküle nem lenne magyar regény, de annyira modern és kezdeményező volt, hogy az világviszonylatban is meghatározóvá tette. Közben nagyon öntörvényű is volt: semmilyen módon sem lehetett befolyásolni, nem érdekelte, hogy mit mondanak róla és nem figyelte a kortársait sem. Folyamatosan zavarba hozta a kritikusait és a politikát is.
Azonban a XX. század első felére politikai kérdés lett a hozzá való viszony. A modern írók mind elfogadták, Herczeg Ferenc, Gárdonyi Géza, Bródy Sándor mesterükként tisztelték, jóban voltak vele, az igazi probléma az 1946 utáni időszakban kezdődik az életművel.
Ideológiailag, módszertanilag nem illett bele a marxista gondolkodásmódba, tehát valamit kezdeni kellett vele. Annyira ismert volt, hogy a betiltás nem tűnt járható útnak, és Hansági Ágnes szerint a rendszer sajnos kitűnő megoldást talált:
A dolog kétarcú: Jókait a népszerűsége megmentette attól, hogy kikerüljön a kötelezők közül, a könyvtárakból, de ez elterelte a figyelmet a valódi művészi nagyságáról. Ezzel hosszú távon nagy kárt okoztak a Jókai-értésben, mert nem azért kell olvasni, mert a XIX. században nagyon népszerű volt, hanem mert jó.
Jókai és Csehov
Az irodalomkutató anekdotája szerint Csehov, amikor már nagyon bosszantotta, hogy nem tud befutni szépíróként, fogadást kötött, hogy tud Jókai-imitációt írni, és majd akkor felfigyelnek rá. Ez sikerült is neki, és a Hiábavaló küzdelem című kisregénnyel sikerült kis magára vonnia az olvasók figyelmét. A oroszok azt hitték, hogy Jókai írta, és a kisregényt azóta az orosz filmipar többször megfilmesítette, így Jókainak közvetve nemcsak az orosz irodalomra, hanem az orosz filmre is nagy hatása volt.
Az aranyember ma este 20 órától, a Szélesvásznú történelem aktuális epizódja pedig 22 órától lesz látható a Hír TV műsorán. Az ismétlés másnap 11 és 13 órakor lesz.
