110 éve halt meg „az egyik utolsó boldog magyar író”
Az Isten szerette őt, ezért bölcsőjébe belerakta legritkább, legdrágább adományait.
A Klebelsberg Központ kiadásaira több mint 580 milliárd jut jövőre, a felsőoktatásra 461 milliárdot szánnak.
A vallásszabadság törvényének hungarikummá nyilvánítását a Magyar Unitárius Egyház kezdeményezte.
Hazánkban is a legfelkészültebb szakemberek dolgoznak a vírusellenes terápia mielőbbi kidolgozásán.
Miklós Péter a hódmezővásárhelyi Emlékpont igazgatója hisz a keresztény európai eszme kulturális örökségében.
Tavaly decemberben ismeretlen eredetű tüdőgyulladással kerültek betegek tömegesen kórházba.
Fontos figyelni arra is, hogy a fizikai aktivitással arányos legyen a napi fogyasztás.
Bejelentették a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) díjazottjait hétfőn, az Akadémiai Aranyérmet idén Keviczky László, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet kutatóprofesszora kapta, és tizennyolc kutató részesült további akadémiai kitüntetésben
A döntéshozók és a társadalom számára is tájékoztatást nyújthat az az ajánlás, amelyet az MTA készített.
Világossá válik, kinek a jelenléte okozott felfordulást okoz az egészségügyi intézményekben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.