Ki lehet a nyertese az emberi katasztrófának?

Tavaly decemberben ismeretlen eredetű tüdőgyulladással kerültek betegek tömegesen kórházba.

HEALTH-CORONAVIRUS/RUSSIA Fotó: Reuters

Tavaly decemberben ismeretlen eredetű tüdőgyulladással kerültek betegek tömegesen kórházba egy Közép-Kínában található, 11 milliós nagyvárosban, Vuhanban, a kór klinikai képe a vírusos tüdőgyulladáséra hasonlított. Az esetek száma gyorsan növekedett. 2020. január 9-re a Kínai Járványvédelmi és Betegségmegelőzési Központnak sikerült azonosítania a járvány kitöréséért felelős új típusú koronavírust, amely az Egészségügyi Világszervezet által Covid–19-nek elnevezett betegséget okozza. A The Lancet című folyóiratban cikket közlő orvosok többek között a lázat, a száraz köhögést, a torokfájást, a légszomjat, az izomfájdalmakat, az orrfolyást és a tüdőgyulladást említik a leggyakrabban megjelenő tünetek között.

A Kínai Járványvédelmi és Betegségmegelőzési Központ február 18-án a szárazföldi Kínában 2,3 százalékban határozta meg a vírusfertőzéshez kapcsolódó halálozási arányt, miközben a szezonális A és B típusú influenzavírusok esetében ez 0,1 százalék. Volt már példa arra is, hogy a helyi, endémiás járványok világjárvánnyá váltak, ahogy 2009-ben a sertésinfluenza is.

Fotó: Reuters

Miután Kína egyre több laboratóriumi vizsgálatokkal megerősített Covid–19-esetről számolt be, a járvány pedig továbbterjedt Kínán kívülre is, 2020. január 30-án Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz – a WHO főigazgatója – nemzetközi horderejű közegészségügyi-járványügyi szükséghelyzetté nyilvánította a helyzetet. A WHO március 11-én figyelmeztette a kormányokat a világra kiterjedő járványra, pandémiára. Ugyanakkor márciusban a kínai kormány – amely rendkívül szigorú intézkedéseket vezetett be a koronavírus-járvány epicentrumának lezárására – jelentette, hogy sikerült megállítania a vírus terjedését.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) egyik feladata, hogy az uniós tagállamok, valamint az Európai Gazdasági Térség (EGT) országai számára értékelje a közegészségügyi helyzetet, és előrejelzést adjon a veszélyekre. A központ február 13-án kiadott összefoglalójában – amikorra már több mint hatvanezer esetet jelentettek – még úgy összegezte a helyzetet, hogy „a SARS–Cov–2-fertőzéssel járó kockázat az EU/EGT és az Egyesült Királyság népessége tekintetében jelenleg alacsony”.

Míg a Kínán kívüli országokban (például Dél-Koreában és Japánban) az esetek száma növekedett, az ECDC február 23-án kiadott összefoglaló jelentésében még úgy nyilatkozott, hogy „a Covid–19-fertőzéssel járó kockázat az EU-ban/EGT-ben és az Egyesült Királyságban élők tekintetében jelenleg alacsonynak vagy közepesnek tekinthető”. Valójában március közepére az uniós tagállamok többsége különböző mértékben szigorú intézkedéseket vezetett be az egyre súlyosbodó járvány kezelése céljából.

Ahogy az a fentiekből látható, januárban és februárban világszerte eltértek a vélemények; egyes helyeken úgy vélték, hogy „a koronavírus nem nagy dolog” – volt, aki „felfújt pszichológiai­ helyzetnek” vagy „beugratásnak” nevezte az egyre terjedő járványt –, míg más országok már szükségállapotot vezettek be. Néhány kormány egyenesen háborús intézkedéseket fogadott el: lezárták a határokat, bezárták az iskolákat; az ipart bevonták az egészségügyi felszerelések és eszközök gyártásába; az embereknek azt tanácsol­ták – egyes esetekben arra utasították őket –, hogy maradjanak otthon; bezárták a repülőtereket; a rendőrség és az önkormányzatok támogatása, valamint a rendfenntartás elősegítése érdekében felhasználták a hadsereget; lefoglalták az exportra szánt orvostechnikai eszközöket és gyógyszereket; lezárták a városokat. De mi is történt valójában?

A hivatalos nemzetközi szervek bizonyos késedelemmel, de jelezték a világra leselkedő veszélyt. A koronavírus európai kezelésének általános jellemzője az lett, hogy a járvánnyal kapcsolatban a nemzeti kormányok egymástól és az uniós szervektől függetlenül kezdtek el intézkedni.

Az egészségügyi ellátás kérdése nemzeti hatáskörbe tartozik, de a kérdés joggal merül fel, hogy egy világjárvány esetében, amelyet az EU állampolgárai és más országokból beutazók terjesztenek, a „határtalan” Európai Unió miért nem kap valamiféle központi eligazítást, segítséget. Az unió elmulasztotta az azonnali rendkívüli segítségnyújtást a járvány által leginkább sújtott országoknak, például Olaszországnak. Ez a szolidaritás fontos megnyilvánulása lett volna. Végül április 8-án az Európa Tanács több fontos tervvel foglalkozott, továbbá 540 milliárd eurós mentőcsomagot is elfogadott.

Néhány országban a kormányok azért nem vezettek be azonnali intézkedéseket, mert azt a tanácsot kapták, hogy engedjék terjedni a vírust; vagyis a fiatalok – akiket a vírus súlyosabb következményei elméletileg nem érintenek – továbbra is a szokásos módon mozoghattak és találkozhattak. Más esetekben pedig – például Svédországban – meglehetősen megbíztak a valóban magas szintű egészségügyi ellátórendszerükben.

Ezzel szemben más kormányok – például a magyar és az osztrák – minden fronton hamar „szükségállapotot” hirdettek, és úgy döntöttek, hogy különböző kormányzati intézkedések segítségével (az otthon maradás részleges vagy teljes elrendelésével) már a kezdetektől keményen szembeszállnak a vírussal.

A Magyar Kormány január 31-én kormányhatározattal Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzset hozott létre Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere vezetésével.

Hét nappal azután, hogy két Iránból Magyarországra visszatérő egyetemi hallgatónál március 4-én az országban először vírusfertőzést észleltek, a kormány veszélyhelyzetet hirdetett, amely speciális felhatalmazást adott a kormánynak a cselekvésre. Bezárták az óvodákat, iskolákat, egyetemeket, a boltokat az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak és a bankok kivételével, a tömegrendezvényeket betiltották, és igyekeztek elszigetelni azokat a személyeket, akik koronavírusos betegekkel kerültek kapcsolatba.

A fertőzési arány csökkentése érdekében ezeknek a személyeknek 14 napig karanténban kellett maradniuk. Különös figyelmet fordítottak azokra, akik magasabb kockázatnak vannak kitéve (az egészségügyi dolgozókra, az idősekre és másokra). Eddig sikerült elérni, hogy a frontvonalban dolgozó, hihetetlen áldozatokat hozó orvosok, ápolók, egészségügyi személyzet jelentősen nem esett a járvány áldozatául, mint például Olaszországban, ahol eddig több mint 150 orvos halt meg a vírusfertőzésben. Március 4-én a kormány elindította a www.nnk.gov.hu weboldalt, hogy állandó információt adjon a hazai járványhelyzetről.

Március 19-én a magánszemélyek határforgalmát is leállították. A határzárak részleges vagy teljes elrendelésénél is figyelmet fordítottak a Nyugat-Európában váratlanul tízezrével munkanélkülivé váló, tőlünk délre fekvő országok állampolgárai tömeges hazatérésének segítésére úgynevezett humanitárius folyosó létesítésével. Magyarországon a kormány rendkívüli felhatalmazást kért és kapott a parlamenttől a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény alapján, hogy a vírusjárvány végéig rendeleti úton kormányozhasson. Ez jelentős kritikát, sajtótámadásokat váltott ki bel- és külföldön. Talán ha a jogalkotó kezét valaki gondosabban vezette volna, ez elkerülhető lett volna. Az Európai Unió megfelelő bizottsága is vizsgálta a törvényt, de nem állapított meg jogsértést, ám ígérete szerint alkalmazását végig figyelemmel kíséri.

A The Economist angol hetilap egyik áprilisi számában is arról adott hírt, hogy eddig nem kevesebb, mint 84 ország élt ilyen vagy hasonló jogi lehetőséggel. Ezekben az országokban – ahol egyébként a népesség többé-kevésbé betartotta az utasításokat, és otthon maradással segítette a kormány intézkedéseit – a fertőzöttek száma és a betegség terjedése alacsony maradt, ami lényegesen kevesebb halálesetet eredményezett.

A szóban forgó kormányok emellett a gazdasági mentőintézkedések széles körét is kidolgozták – ideértve az adókedvezményeket és a pénzügyi támogatásokat is –, amelyek a foglalkoztatás, valamint a kereskedelmi és ipari aktivitás szintjének fenntartásán keresztül a családokat is támogatják. Magyarországon az európai viszonylatban eddig is kiemelkedő családtámogatási rendszer tehát további támogatást kap. A Deep Knowledge Group weboldalán Ausztriát és Magyarországot a harmadik, illetve negyedik helyre rangsorolták a Covid–19-megbetegedés szempontjából a legbiztonságosabb európai országok között.

A Világbank ez év áprilisában kibocsájtott jelentésében jelentős gazdasági visszaesést prognosztizál az egész világon. Véleménye szerint a nemzeti jövedelem Magyarországon 3,1, Szlovákiában és Csehországban 6,2, Belgiumban 6,9, Ausztriában és Németországban hét százalékkal fog csökkenni. Az Európai Központi Bank elnöke, Christine Lagarde asszony szerint az eurózóna országaiban 12 százalékkal csökken idén a gazdaság teljesítménye.

A nemzeti kormányok körében a válság kezelésével kapcsolatban harmadik fajta reakció is megfigyelhető volt, például Olaszország, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok esetében. Ezekben az országokban a kormányok eleinte nem vették elég komolyan a vírus veszélyét, majd hirtelen határozottan magukhoz ragadták az irányítást. Angliában például az Imperial College London kutatóinak csak március 16-ára sikerült elérniük, hogy a brit kormány módosítson stratégiáján, vegye nagyon komolyan a helyzetet, és utasítsa az embereket a társas érintkezés kerülésére.

A késlekedés lehet az oka, hogy a járvány gyorsan terjedt, és a halálozás napjainkig meghaladta a huszonnyolcezret. Hasonlóan az intézkedések hosszas halogatása és a Trump-kormánynak a Covid–19 valós veszélyeire vonatkozó ellentmondásos üzenetei után Amerika az első helyen áll a dokumentált több mint egymillió fertőzéssel és a hatvanötezret is meghaladó halálozással.

A világon tehát a nemzeti kormányok változatos módon reagáltak a Covid–19-pandémia kezdeti szakaszában, de a járvány lefolyását is különböző módon ítélték meg, talán éppen a nemzetközi szakértők néha teljesen eltérő véleménye alapján. Egyes kérdésekben a mértéktelenség, más esetekben pedig a nem kellő elővigyázatosság volt a jellemző. Azonban messze még az idő, amikor bármilyen következtetéseket le lehet vonni. A vírus jelenleg az egész világon tombol, szedi halálos áldozatait, és lehetséges, hogy az első hullám néhány országban már elérte a csúcsát, javulásra számíthatunk.

Anthony Fauci, az Egyesült Államok Nemzeti Allergia és Fertőző Betegségek Intézete nagy tekintélynek örvendő igazgatója felhívta a figyelmet a bevezetett megszorítások gyors enyhítésének veszélyeire. Szerinte második hullám is érkezhet, és „nehéz ősz és nehéz tél jöhet”.

Két évvel ezelőtt az egyik legrangosabb tudományos folyóirat, a Science vezércikket jelentetett meg The 1918 flu, 100 years later (Az 1918-as influenza 100 évvel később) címmel, amely a múltbeli tapasztalatokat tárgyalta, és megállapította, hogy „2018-ban kétségtelenül felkészültebbek vagyunk egy fertőző betegségre, mint 1918-ban”.

A kormányok jelentős része azonban nem vette figyelembe a korábbi járványok tanulságait, hogy a vírusfertőzéseket már a kezdetektől fogva komolyan kell venni. Ezenkívül fontosnak tűnnek a kötelező vagy az alkalmanként kapható védőoltások. Magyarországon 11 betegség ellen kötelező a védőoltás, és azok a szülők, akik nem oltatják be gyermekeiket, megbírságolhatók. A magyar egészségügyi hatóság szerint a lakosság 98 százaléka be van oltva. Azonban, mint tudjuk, ez a Föld számos országára már nem jellemző. Példaként említhető az Egyesült Királyság, amely az oltások arányának évről évre csökkenése miatt a kanyaró tekintetében a WHO szerint elvesztette vírusmentes státuszát.

Egy világjárvány időszaka semmiképp nem szólhat arról, hogy a politikusok a parlamentben és a sajtóban egymással hadakozzanak. Épp ellenkezőleg. Ilyenkor a kölcsönösen kezdeményezett közös erőfeszítéseknek van itt az idejük. A jól megtervezett kormányzati intézkedéseket akadályozó politikai támadások elterelhetik a figyelmet a Covid–19-válságról, aminek végzetes következményei lehetnek. Orbán Viktor magyar miniszterelnök koholt módon önkényuralommal megvádolásával szemben több jó példa is említhető a világ politikai közéletéből. Ott van például Benny Ganc, az izraeli hadsereg korábbi vezérkari főnöke, aki a legutóbbi választáson majdnem legyőzte Benjámín Netanjáhút, most pedig kijelentette, hogy készen áll a miniszterelnökkel együttműködni a világjárvánnyal szembeni küzdelemben. Benny Ganc édesanyja Mezőkovácsházán, édesapja pedig az erdélyi Szovátán született.

Szintén jó példa a 18 milliós lakosságú, németországi Észak-Rajna–Vesztfália, ahol a Kereszténydemokrata Unió vezette parlament (Landestag) tagjai politikai hátterüktől függetlenül úgy döntöttek, hogy közösen lépnek fel a járvánnyal szemben. Németországnak ez a Covid–19-járvány által leginkább érintett tartománya – a járvány kitörésének melegágya –, és a régióban több mint ezer kínai vállalkozás működik. Ami pedig Angela Merkelt, Németország kancellárját illeti, ő a következőket mondta a járványról: „Komolyan vesszük. Hazánknak a német újraegyesítés óta, sőt a második világháború óta nem kellett olyan kihívással szembenéznie, amely ilyen nagymértékben függött volna a kollektív szolidaritástól.”

A német kormány valóban úgy határozott, hogy jelentős pénzügyi és pszichológiai támogatást nyújt a bajba jutott német tartományoknak. A Covid–19 már több mint kétszáz országban megjelent, eddig világszerte csaknem három és fél millió ember kapta meg, a halálesetek száma is átlépte a több százezret. A számítások szerint a polgárok túlnyomó többségénél az oltás vagy a megkapott fertőzés – amelyen az esetek többségé­ben észrevétlenül esnek át – azt eredményezheti, hogy a kialakult immunitásnak köszönhetően védett lesz a Covid–19-cel szemben, és az élet visszatérhet a normális kerékvágásba.

Mivel ezt a betegséget új és ismeretlen vírustörzs okozza, ezért az ember immunológiai szempontból naiv, vagyis immunsejtjei nincsenek felkészülve a szervezetbe behatoló vírus elleni harcra. Világszerte több laboratórium is dolgozik a Covid–19 vírus elleni vakcina kifejlesztésén. Ennek lényege, hogy az oltóanyagot a mikroorganizmus (vírus) legyengített vagy elölt változatából állítják elő, amely képes a szervezetet immunválaszra és olyan ellenanyagok termelésére ösztönözni, amelyek már felismerik és elpusztítják a betolakodó vírust.

A járvány végső kimenetele azon is múlik, hogy a kormányok a jövőbeli előrejelzések alapján megfelelő forgatókönyveket vázolnak-e fel, valamint hogy jelenleg milyen intézkedéseket hoznak. Hogy sikerül-e a közjó, a „bonum commune”, azaz a polgárok érdekében eljárniuk, és a gazdaság működését is fenntartani vagy újraindítani. Hogy végül hány embernek lesz szüksége kezelésre, hányan fognak meghalni, és mekkora lesz a gazdasági veszteség, hogy alakul a munkanélküliség, az azon múlik, hogy a kormányok mennyire járnak el gyorsan és hatékonyan, és hogy a polgárok betartják-e az utasításokat.

Jelenleg a Föld népességének majdnem egyharmada él a koronavírussal kapcsolatos korlátozások közepette, ami jelentős veszteséget és előre nem látható változásokat okozhat a gazdaságban, a kis- és középvállalkozások működésében, a kulturális életben, valamint a magán- és a családi életben. A színházak, a koncerttermek és a stadionok a válság végéig zárva maradnak, és minden bizonnyal lesznek köztük olyanok is, amelyek nem tudnak majd újra kinyitni.

A kultúra, a tudomány és a sport is megszenvedi a helyzetet. Egy közgazdászok által közzétett becslés szerint az EU-ban a munkanélküliségi ráta magas szintet érhet el, mivel a Covid–19-járvány miatt több millió munkavállaló elbocsátására kerülhet sor.

Az emberek szoronganak, mert félnek a küszöbönálló váratlan eseményektől, amelyek bekövetkezésében biztosak. Ha immunrendszerünk már megtanulta, hogyan tudja legyőzni a vírust, a vírus akkor is mutálódhat, azaz képes genetikai­lag kicsit megváltozni, és ez már elegendő lehet újabb járvány, sőt akár jövőbeli világjárvány elindulásához is. Tehát meg kell tanulnunk együtt élni vele. Az események egyik filozófiai értelmezése szerint a vírusok vagy baktériumok által okozott helyi és világjárványok örök harcot jelentenek az emberiség és a természet között.

Felmerül a kérdés, hogy Kína lesz-e a nyertese ennek az emberi katasztrófának. Gazdasági és politikai fordulóponthoz érkezik-e a nyugati világ, beleértve Amerikát és az EU-t is? Nagyon nehéz bármit is megjósolni. A holokauszt, a második világháború után több olyan politikus is, aki a zsidó-keresztény örökség, a római jog, a görög demokrácia és a felvilágosodás gondolkodásmódja szerint működő új kontinens felépítésében volt érdekelt, ilyen „Európai Unióban” reménykedett. 1946. szeptember 19-én Winston Churchill arról beszélt a zürichi egyetemen, hogy a konfliktusoktól mentes új Európa csak az európai nemzetek közös erőfeszítései nyomán jöhet létre.

Életkép egy pekingi játszótéren. Megváltozott viszonyok
Fotó: Reuters

A következőket mondta a hallgatóknak: „Ez a nemes kontinens, amely egészében véve a Föld legszebb és legmagasabb szinten megművelt térségeit öleli fel, […] a nyugati világ nagy múltú fajának az otthona. A keresztény hit és a keresztény etika kútfője. Benne gyökerezik mind az ókor, mind a modem idők kultúrájának, képzőművészetének, filozófiájának és tudományának legjava.

Ha Euró­pa egyszer eggyé válna közös örökségének birtoklásában, a területén élő három- vagy négyszázmillió ember olyan jólétet, boldogságot és dicsőséget ismerhetne meg, amelyet nem korlátozna semmiféle mezsgye, semmiféle határ.”

Egy biztos: a világ jelenlegi népessége az információs forradalomnak és a globalizációnak köszönhetően a történelem legtájékozottabb és a tudomány és a technika exponenciális fejlődésének eredményeképpen szinte mindenre képes társadalma. Napjaink embere, aki a fejlődés helyett a recesszióval, a szabadság helyett pedig a korlátozással fog szembenézni, elgondolkodik az elkövetkező évekről, jövőjéről, a törvényhozó testületekről, a nemzetközi szervezetekről, amelyek őt képviselik. Elgondolkodik, vajon mi az oka annak, hogy 1980 óta a világ szinte valamennyi országában évről évre csak növekedett az átlagember és a legfelső vezetők jövedelme közötti különbség.

A demokrácia példaképeként gyakran emlegetett Egyesült Államokban, de néhány más országban is ez már elfogadhatatlan mértékűvé vált. Évről évre egyre reménytelenebb a szegény országokban élők helyzete a fejlett országokban élőkéhez képest. Ez beláthatatlan következményekkel járhat. Hogy az alkotó értelmiség miért nem részesedik termékké vált gondolatainak profitjából, hiszen az ő felfedezése az a hozzáadott érték, amelynek segítségével a piacra kerülő árut busás haszonnal lehet eladni? Hogyan lehetséges, hogy a munka dandárját elvégző középosztály jövedelme vásárlóértékre számítva az elmúlt majd negyven év alatt nem nőtt, hanem csökkent?

Legfőbb ideje, hogy felelősséggel gondolkodjunk el közös jövőnkről, mégpedig úgy, hogy figyelembe vesszük a globális együttműködés lehetőségeit is. Az emberiség és Európa jövőjéről van szó, bolygónk jövőjéről, ahol már több százezer éve élünk, és ahol még élni szeretnénk.

Kiirtott kontinens

A XIV. és a XV. században a pestis körülbelül húszmillió ember életét követelte a világon. A nyirokrendszerbe bejutó bacilus jellegzetes duzzanatokat („bubókat”) hoz létre a hónaljban, a lágyék területén és a nyakon. A betegséget ezért bubópestisnek is hívták. A fekete halál a XVIII. század alatt mindvégig fenyegetést jelentett Európában. A szulfonamidok történelmi jelentőségű felfedezésével azonban 1935-ben sikerült teljes mértékben felszámolni a pestisjárványokat. A bakteriális fertőzésekkel szembeni első hatékony gyógyszer felfedezéséért Gerhard Domagk Nobel-díjat kapott.

Az Újvilág felfedezésének egyik szomorú velejárója volt, hogy a tengerészek és a hódítók az ott élő őslakosokat a magukkal hozott ragályos betegségekkel – himlő, kanyaró, torokgyík, pestis és kolera – megfertőzték. Ezek a betegségek aztán Észak- és Dél-Amerikán járványként söpörtek végig, elpusztítva a XVI. századi lakosság negyven–kilencven százalékát. Morbid módon az említett járványok miatti halálozási arány és a fizikailag is legyengült őslakosok állapota is szerepet játszott abban, hogy az európai gyarmatosítók könnyedén meghódították Mexikót, majd Dél-Amerikát. Ugyanakkor az őshonos lakosság számának gyors csökkenése jelentős munkaerőhiányt eredményezett. A gyarmatosítók az Atlanti-óceánon keresztül próbálták a helyi lakosságot részben pótolni, és beindult az afrikai rabszolga-kereskedelem. Ezzel viszont együtt járt az, hogy az afrikai eredetű malária is megjelent az amerikai kontinensen.

Az Afrikából eredő malária évente több mint háromszázmillió embert fertőzött meg világszerte, és évente körülbelül kétmillió ember halálát okozta. Az 1918. évi influenza – amely „spanyolnátha” néven is ismert – a közelmúlt legsúlyosabb világjárványa volt. Az első világháború után az influenza több ember halálát okozta, mint maga a háború. A világ népességének körülbelül az egyharmada (ötszázmillió fő) fertőződött meg, és csaknem ötvenmillióan vesztették életüket, ami a Föld mai népességére átszámítva arányaiban kétszázmillió ember halálát jelentené. Ennek az influenzának a jellemző vonása az volt, hogy elsősorban fiatalokat és egészséges gyermekeket érintett. A későbbi, 1957-es, 1968-as és 2009-es influenzapandémiák nem voltak ennyire súlyosak, a megbetegedések és a halálesetek száma pedig jóval az 1918-as influenzáé alatt maradt, évente körülbelül négyszáz-ötszázezer ember halt meg.

A himlő felszámolása az egész világon – a WHO tevékenységének köszönhetően – volt az első olyan eset a történelemben, amikor az orvostudomány vívmányainak egy járványos betegséget teljes egészében sikerült kiirtani. 1966-ban még évente tíz-tizenötmillió ember kapta el a himlőt, és kétmillióan vesztették miatta életüket. Egy másik betegségről, a tbc-ről azonban azt hittük, hogy a kifejlesztett gyógyszerek segítségével már sikerült teljesen felszámolni, mégis visszatért. A kórokozó baktérium rezisztenssé vált a gyógyszerekkel szemben, és újra támad. Az antibiotikumok felfedezése és bevezetése előtt, a XX. század első felében a tüdőgyulladás halálozási aránya körülbelül harminc százalék volt, ma viszont már kevesebb mint 0,1 százalék.

A védőoltások kötelező bevezetésével sikeresen megelőzhetők a vírus (a himlő, a kanyaró, a mumpsz, a rubeola és a gyermekbénulás), továbbá a baktériumok (tetanusz, diftéria és szamárköhögés) által okozott betegségek és a járványok elterjedése. Az orvostudomány fejlődésén kívül a társadalmi körülmények javulása is csökkentette a csecsemőhalandóságot, valamint növelte a várható élettartamot, a Föld népességének folyamatos növekedését eredményezve, amely elérte a 7,8 milliárd főt.

A szerző a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke