Kereszténység már nincs, keresztények még vannak

A keresztényeknek el kell fogadniuk, hogy újra a pogányság uralma jött el, és kisebbségbe szorulnak — állítja Chantal Delsol filozófusnő, aki a Budapest Forum for Christian Communicators elnevezésű konferencián is felszólalt tegnap. A francia Erkölcsi és Politikai Tudományok Akadémiájának tagja a Magyar Nemzetnek nyilatkozva többek között elmondta, nem osztja a negatív utópiát, miszerint az iszlám vallás hívei — akik immár több millióan élnek Franciaországban — a hatalmat is átvehetik, de helyi fegyveres konfliktusok kialakulását elképzelhetőnek tartja.

A sárga mellényesek a posztmarxista kiábrándultak Fotó: Teknős Miklós

– Gondolom, csak erkölcsi téren tulajdonítja az államfőjének, hogy szerinte minden lehetséges. Ami ugyanis az uralmát illeti, annak a francia alkotmányos rend – feltételezem – továbbra is határt szab.

– Igen, ezt társadalmi értelemben mondtam, úgy értve: mi lehetséges az egyén számára? Ahogy mi, franciák egy forradalmi megfogalmazással mondjuk: a szabadságom addig tart, amíg a másoké el nem kezdődik. De a konzervatívok nem így gondolkodnak. Hanem úgy vélik: a szabadságom addig tart, amíg a felelősségem el nem kezdődik.

– Tud-e olyan alakot említeni a francia történelemből, akire ­Macron emlékezteti? Mondjuk a jakobinusokat?

– Az 1793-as forradalom alakjait idézi. Nem az 1789-eseket. Utóbbiak a girondisták, akik realisták voltak, az előbbiek jakobinusok és utópisták, a szovjet forradalom előfutárai.

– Macron tehát Robespierre-hez hasonlatos?

– Igen.

A sárga mellényesek a posztmarxista kiábrándultak
Fotó: Teknős Miklós

– És kik lennének a sárga mellényesek egy történelmi párhuzam szerint?

– A posztmarxista kiábrándultság fájdalmas maradványai. A marxizmus rendkívül erős volt Franciaországban, a szocialistáink igen hosszú időn keresztül marxisták voltak, egészen a (berlini) fal leomlásáig. A franciák döntő része nagyon sokáig úgy vélte, fel lehet építeni a teljes egyenlőségen alapuló társadalmat. Franciaországban az egész világon a legnagyobb mértékben osztozunk a javakon. Nem támadom a sárga mellényeseket, mert tudom, szegény emberekről van szó, de ettől ez még egy utópisztikus maradvány. Szomorú történet: értelmiségiek viszik a prímet, de nem viselik a következményeket.

– Ezzel együtt vannak sárga mellényesek, akik a jobboldalt és ­Marine Le Pen pártját támogatják.

– Vannak ilyenek valóban – ahogy Le Pen környékén is akadnak volt marxisták.

– Ha ön nem kedveli Macront, ez azt jelenti, hogy jobban kedveli Le Pent?

– Egyáltalán nem. Nem kedvelem, mégpedig nem azért, mert úgy vélem, hogy náci – ezt egyáltalán nem gondolom róla. Hanem azért, mert jakobinusnak tartom, miközben én magam konzervatív-liberális föderalista vagyok. Macronban az viszont tetszik, hogy olyan reformok véghezvitelére szánta el magát, ami megtörné a Franciaországot sújtó korporatizmust. Remélem, ebben sikerrel jár. Ellenzem, ha az állam csinál mindent.

– De lehet, Macron azért teszi ezt, mert az elitek embere. Nem így gondolja?

– Szó se róla, elitista. A nyelveket tudó, a vidéket kissé lenéző elit része.

– Aki pedig az ilyen az emberekkel szemben áll, az lenne a populista? Holott maga a kifejezés is a népre utal?

– Nem szeretem ezt a kifejezést, mert ez sértés. Senki nem hívja magát populistának, vagy csak nagyon ritkán. Én inkább illiberálisokról beszélek. Ők – mint Orbán Viktor is – olyan konzervatívok, akik elszörnyedve látják, hogy csak a progresszívok szólalhatnak meg, akik minden ellenfelüket kirekesztik. De azt sajnálom, hogy az illiberálisok egy részét – bár nem Orbánt, mert ő illedelmes – egyfajta durvaság, civilizálatlanság, hogy is mondjam...

– ...vulgaritás?

– Igen, mondjuk így, vulgaritás jellemzi.