Romániában péntek délig 308 embernél mutatták ki a koronavírust, mintegy négyezren vannak intézményesített, s több mint 45 ezren otthoni karanténban. A fertőzöttek száma csütörtök dél óta 31-gyel nőtt. Romániában eddig nem volt halálos áldozata a kórnak, 11 COVID-19-es beteget kezelnek intenzív osztályon, 31 fertőzöttet pedig gyógyultnak nyilvánítottak.
Lengyelország a határzár hét végi meghirdetése óta nyolc légitársaságnak adott ki engedélyt a lengyel földön rekedteket hazaszállító charter járatok megvalósítására – közölte pénteken az infrastrukturáért felelős minisztérium. A kölcsönösségi alapon többek között az orosz Aeroflotnak, a Turkish Airlines társaságnak, a holland KLM-nek, az olasz Blue Panoramának kiadott engedélyek értelmében a gépek utasok nélkül érkeznek Lengyelországba a hazatérőkért.
A LOT lengyel állami légitársaság egyúttal folytatja hazaszállító akcióját. Közlésük szerint eddig 12 ezer lengyelt szállítottak haza, pénteken további 17 különjárat indul Lengyelországba a világ különféle országaiból.
Közben Lengyelországon áthaladó közúti humanitárius folyosót szerveztek a balti országok állampolgárai számára, a PAP hírügynökség pénteki értesülése szerint Varsó 1,5 ezer személy, 280 jármű számára ajánlotta fel ezt a megoldást, végül 695 ember élt vele, 213 járművel. A hazatérőknek különvonatot is indítottak a németországi Odera menti Frankfurt és Vilnius közötti útvonalon. Észtország előző nap szorgalmazta, hogy Varsó tegye lehetővé a német-lengyel határon veszteglő polgárainak evakuálását.
Házi karanténba került a lengyel agrárügyi tárca vezetése, miután Covid-19-pozitívnak bizonyult az egyik miniszterhelyettes. Az érintett tisztségviselők távmunka keretében látják el feladataikat.
Péntek délelőttig 378 volt a lengyelországi fertőzöttek száma. Délelőtt egy újabb, hatodik halálos esetről is beszámoltak. Először történt, hogy nem idős ember, hanem egy 27 éves asszony halt bele a betegségbe.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!