Bár, úgymond, jó a viszony kettőjük között, az amerikai elnök pillanatnyilag nem akar beszélni Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai államfővel. Ennek fő okaként Donald Trump a járványhelyzet szerinte helytelen kínai kezelését jelölte meg egy interjúban. Trump már korábban is többször hangoztatta, hogy Peking elhallgatta a koronavírus terjedését, nem tájékoztatott időben a járványról, s ezért nem sikerült gátat vetni a világjárvány kialakulásának. – Butaságból, hozzá nem értésből vagy szándékosan – vélekedett. A Kína elleni esetleges megtorló lépésekről szólva Trump sokféle választ tart lehetségesnek.
– Még az is megtörténhet, hogy megszakítjuk az összes kapcsolatunkat – fogalmazott. – De ha ez így is lenne, mi történne? Megtakarítanánk ötszázmilliárd dollárt – tette hozzá az amerikai elnök, a Reuters hírügynökség szerint arra utalva, hogy ennyit tesz ki évente a kínai import, ami szerinte kidobott pénz. Megismételte továbbá, hogy az amerikai kormányzat az idén már nem kívánja folytatni a kereskedelmi tárgyalásokat Pekinggel.

Fotó: REUTERS/Jason Lee
Csao Li-csien (Zhao Lijian) kínai külügyi szóvivő tegnapi sajtótájékoztatóján az MTI szerint minderre így reagált: Kínának és az Egyesült Államoknak még inkább együtt kellene működnie a vírus elleni küzdelemben, a betegek gyógyításában és a gazdaság újraindításában, de ehhez arra van szükség, hogy az Egyesült Államok hajlandó legyen a közös munkára. A Global Times című kínai lap vezércikkében pedig őrültségnek nevezte azt a gondolatot, hogy Washington megszakítsa a kapcsolatait Pekinggel, ugyanakkor a cikk írója úgy vélekedett, Kínának fel kell készülnie arra a lehetőségre, hogy bizonyos kulcsfontosságú területeken részlegesen, vagy akár teljesen függetlenedni kényszerül az Egyesült Államoktól.
Washington katonai nyomásgyakorlással is igyekszik növelni befolyását Kínára, különösen a Dél-kínai-tenger térségében, ahol ismét folyamatosan nő a feszültség. A CNN amerikai hírtelevízió arra emlékeztet, hogy az elmúlt néhány hétben amerikai hadihajók és B–1-es bombázógépek járőröztek a környéken, s a Pentagon minden erejével azon van, hogy mielőbb visszaküldje a térségbe a USS Theodore Roosevelt repülőgép-hordozót, amelyet a vírusfertőzés miatt vontak vissza.