A máltai egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a hétfőn érkezett
A tesztelt migránsok majdnem nyolcvan százaléka fertőzött
A máltai egészségügyi minisztérium közlése szerint a hét elején érkezett 94 migránsból 65-nek lett pozitív az új típusú koronavírusra a tesztje. A tengeri migránsok Eritreából, Szudánból és Marokkóból származnak. Eközben Olaszországban karanténból rendre megszökő észak-afrikaiak miatt az olasz belügyminiszter bejelentette, hogy karanténhajót állítanak fel Szicília partjainál az illegális migránsok számára. Egy, az interneten terjedő videón pedig az látható, hogy a tunéziai migránsok új trükköt alkalmaznak: gazdag turistának álcázzák magukat, hogy bejussanak Olaszországba – írja a V4NA hírügynökség.

94 migránsból 85-ön végeztek koronavírustesztet, ezek közül 65 lett pozitív.
A tengeri migránsok Eritreából, Szudánból és Marokkóból származnak. A Covid–19-fertőzötteket a Hal Far elsődleges befogadóközpontjában helyezték el, amelyet a járvány csúcspontján alakítottak át 150 ember befogadására alkalmas intézménnyé, számolt be a Times of Malta online kiadása.
A V4NA hírügynökség arról is beszámolt, hogy szinte elviselhetetlen a migránshelyzet és azzal összefüggésben az egészségügyi helyzet Dél-Olaszországban is. Luciana Lamorgese belügyminiszter kedden Szicíliába látogatott, hogy felmérje az ottani menekülttáborok helyzetét. A belügyminiszter bejelentette, hogy ezer fős karanténhajót állítanak fel Szicília partjainál az illegális bevándorlók számára. Ígéretet tett Lampedusa és a szicíliai Porto Empedocle kiürítésére a migránsok máshova történő átszállításával. Lamorgese közölte:
főleg a tunéziaiakkal van probléma, akik „mindent megtesznek, hogy megszökhessenek a karanténból”.
Vasárnap 184 tunéziai migráns szökött meg Caltanissetta menekülttáborából, ahol a kéthetes kötelező karantént töltötték. A szicíliai város polgármestere, Roberto Gambino hétfőn felszólította az olasz kormányt, állítsa meg a várost elárasztó migránsfolyamot. A Corriere della Sera című olasz napilap olasz titkosszolgálati források alapján tízezerre teszi az azonnali indulásra készen állók számát Tunéziában.
Matteo Salvini, a Liga vezetője érdekes videót tett közzé a közösségi médiában. A videó magukat turistáknak kiadó tunéziaiakat mutat be, akik arany pecsétgyűrűvel, okostelefonnal, márkás napszemüveggel és ruhákkal igyekeznek leplezni, hogy valójában Olaszországban letelepedni szándékozó migránsok.
„Ilyen szinten teszi nevetségessé Olaszországot és az olaszokat ez a tönkrement kormány. Viccet csináltak belőlünk a külföld szemében”
– írta Salvini a Twitteren.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Lukra futott a brit ügyész
Visszalépett egy brit ügyész, miután istenkáromlással vádolt meg egy Korán-égetőt, az Egyesült Királyságban ugyanis nincs istenkáromlásról szóló törvény.

Üldözik a kereszténységet Ukrajnában, állítja Tucker Carlson
Tucker Carlson egy amerikai újságíróval készített interjút, akinek a katonák elmondták, mi ellen harcolnak valójában.

Döbbenetes számú atrocitásról számolt be a minisztérium
Több mint tizennégyezer alkalommal sértették meg a tűzszünetet.

Le Pen: Orbán Viktort is megpróbálja félretenni az EU
Brüsszel nem tudja elviselni a vereséget, készen áll, hogy szembemenjen az európai népekkel, és megsemmisítse azokat a politikai vezetőket és mozgalmakat, akik zavarják őket – jelentette ki Marine Le Pen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Kubatov Gábor posztja a szívbajt hozta a Fradi szurkolóira

Büszke Magyarország: Győr

„A gázsiról majd a helyszínen beszélünk?” - G.w.M-en röhög az egész internet

Fordulat Romániában: most vannak bajban a magyarok – elbukott az RMDSZ jelöltje

Dobrev Klára küldhette meg a selyemzsinórt Gyurcsánynak

Vasárnapi sportműsor: Barca–Real, Liverpool–Arsenal, ZTE–Újpest

Ezért válik el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul

Pottyondy Edina Gyurcsány lelépése miatt kifecsegte Magyar Péter titkát

„Zelenszkij az őrület határán van”
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Lukra futott a brit ügyész
Visszalépett egy brit ügyész, miután istenkáromlással vádolt meg egy Korán-égetőt, az Egyesült Királyságban ugyanis nincs istenkáromlásról szóló törvény.

Üldözik a kereszténységet Ukrajnában, állítja Tucker Carlson
Tucker Carlson egy amerikai újságíróval készített interjút, akinek a katonák elmondták, mi ellen harcolnak valójában.

Döbbenetes számú atrocitásról számolt be a minisztérium
Több mint tizennégyezer alkalommal sértették meg a tűzszünetet.

Le Pen: Orbán Viktort is megpróbálja félretenni az EU
Brüsszel nem tudja elviselni a vereséget, készen áll, hogy szembemenjen az európai népekkel, és megsemmisítse azokat a politikai vezetőket és mozgalmakat, akik zavarják őket – jelentette ki Marine Le Pen.