Lemondott Raúl Castro, de a szocializmus marad 

Távozik Kuba éléről az idős Raúl Castro, ezzel hat évtized után először nem egy Castro vezeti majd szigetországot. Fidel és Raúl után most az a generáció veszi át a hatalmat, amely csak gyerekként élhette át a kubai forradalmat. A súlyos gazdasági válságban lévő szocialista állam pontot tehet egy korszakra, ám azt nem tudni, hogy a Castro-éra vége valódi változást hoz-e a lakosságnak.

Miguel Díaz-Canel kubai elnök (j) megtapsolja Raúl Castrót, a Kubai Kommunista Párt elnökét (b) a párt 8. kongresszusának nyitónapján MTI/EPA-EFE/Ariel Ley Royero Fotó: Ariel Ley Royero

Lemondott tisztségéről múlt pénteken Raúl Castro, a Kubai Kommunista Párt elnöke, hivatalosan is átadva a vezetést a fiatalabb generációnak. Ezzel véget ért a Castro-korszak, amely Fidel Castro vezetésével és a kubai forradalom győzelmével kezdődött 1959-ben.

– Országunk változásért kiált, és az új generáció felkészült rá, hogy tovább haladjon a szocializmus útján

– mondta beszédében a 89 éves, veterán politikus a Kubai Kommunista Párt nyolcadik kongresszusán.

A kongresszus a párt legfontosabb eseménye, melyet öt évente tartanak, és a vezetés mellett a politikai irányvonalakról döntenek. A legutóbbi, 2016-os találkozó volt az utolsó, amelyet az úgynevezett történelmi generáció vezetett, és most hivatalosan is átkerül Kuba vezetése a forradalom után felnőtt korosztály kezébe. Míg Castro olívazöld katonai ruházatában, addig utódja, Miguel Díaz-Canel civil öltözetben jelent meg a kongresszuson, aláhúzva ezzel a forradalmi korszak lezárását.

A hatvanéves utód 2018-ban vette át a fiatalabb Castro helyét az államfői székben, és most ő az ország legfontosabb pozíciójának, a Kubai Kommunista Párt elnöki székének a várományosa.

A lakosság fele Raulítót élteti, a másik fele gyűlöli őt

A fiatalabb Castro lemondását nem hagyták szó nélkül a kubaiak. „Békés nyugdíjas éveket kívánunk ennyi harcos év után. Éljen örökké a forradalom!” – írta egy Twitter-felhasználó, míg mások „Köszönjük, Raulito!”; „Viszlát egy igaz honfitársnak!” szavakkal búcsúztak a pártvezetőtől, taps- és szívjelekkel kísérve posztjaikat. „Az Egyesült Államok számos alkalommal próbált merényletet elkövetni Raúl Castro ellen. A legnagyobb győzelem nemcsak az, hogy a forradalom hatvan éve él, hanem az is, hogy egy olyan pártot volt képes felépíteni, amely továbbviszi a szocializmust” – írta egy másik felhasználó.

Nem mindenki volt azonban ennyire elégedett a politikus visszalépésével. „Egy kommunista akkor is bűnöző, ha fiatal” – írta Franco Dradi, míg egy másik felhasználó, Claudia D. Acosta így nyilatkozott: „Semmi sem változik. Díaz-Canel ugyanolyan borzalmas, mint az elődje.” Akadtak olyan felhasználók, akik azokról a véres tisztogatásokról posztoltak dokumentumokat, amelyeket a leköszönő pártvezér vezetett a hatvanas években, a forradalom győzelmét követően, míg mások az elmúlt évtizedek szólásszabadságának a korlátozását rótták fel Raúl Castrónak.

Miguel Díaz-Canel kubai elnök (j) megtapsolja Raúl Castrót, a Kubai Kommunista Párt elnökét (b) a párt 8. kongresszusának nyitónapján
MTI/EPA-EFE/Ariel Ley Royero

Fidel örökségét vitte tovább Raúl

Raúl Castro, bár csak idős korábban vette át a hatalmat a bátyjától, egész életében jelen volt a politikában. A gerillaháborúban, majd a forradalomban mindvégig Fidel Castro mellett harcolt, aki végül 1959-ben távolította el a hatalomból Fulgencio Batista diktátort, és 1965-ben vált a párt vezetőjévé.

Fidel Castro évtizedekig Kuba megkérdőjelezhetetlen vezetője volt, majd 2006-ban megbetegedett, és 2008-ban adta át az elnökséget az öccsének.

A Kubai Kommunista Párt vezetését Raúl 2011-ben vette át bátyjától, aki 2016-ban hunyt el.

Raúl továbbra is a forradalmi generációt képviselte a kubai vezetés élén, és az utóbbi években ő vált a párt, illetve az imperializmus elleni harc arcává.

Bár keményvonalas kommunistának ismerték korábban, végül ő volt az, aki 2014-ben Barack Obamával új fejezetet nyitott a Kuba–USA-kapcsolatokban, és az 1960-as évek óta nem látott közeledést eszközölt ki.

Ám ezekre mind pontot tett Donald Trump elnöklése és újabb szankciói. Joe Biden jelenlegi elnök pedig, bár ígéretet tett az embargó enyhítésére, mindeddig nem tett lépéseket ez ügyben. Raúl lemondását követően a Fehér Ház jelezte, hogy Kuba egyelőre nem prioritás a számára.

Kubában luxus a joghurt és a sajt

„A pártvezető lemond, és az új vezetés komoly lépéseket lesz kénytelen tenni a gazdasági liberalizáció irányába. A sziget jelenleg a legnagyobb gazdasági válság szorításában van, amelyet a hidegháború óta látni lehetett”

– írja Will Grant, a BBC hírcsatorna kubai tudósítója. Kubát nehéz pillanatban éri a váltás. A szigetország gazdasága nemcsak Donald Trump szankciói miatt van romokban, hanem ehhez a Covid–19-világjárvány, így a turizmus és a külföldi tőke beáramlásának a visszaesése is hozzájárult. Tavaly 11 százalékkal csökkent Kuba GDP-je. Az országot súlyos élelmiszerválság sújtja, a boltok előtt hosszú sorok várakoznak.

„A kubaiak úgy kelnek fel, hogy az aznapi ennivalójukon törik a fejüket. Ez egy olyan harc, amit minden nap meg kell vívnod, de nem minden nap nyersz”

– írja az egyik nem állami kubai híroldal, a Cubanet.org riportja. Gabriela Moreno, a PanAmPost.com dél-amerikai híroldal cikkírója a venezuelai helyzethez hasonlítja a jelenlegi kubai válságot. Kiemeli, hogy „az élelmiszer megszerzése ráadásul csak azon kivételezettek privilégiuma, akik dollárban jutnak pénzhez, így szabadon vásárolhatnak a valutaboltokban”.

Bár Raúl Castro hangsúlyozta, hogy szükség van a reformok dinamikus bevezetésére, jelezte azt is, hogy „a privát szektort korlátozni kell, hogy ne veszélyeztesse a szocializmust és a nemzeti szuverenitást”. Az új vezetésen komoly nyomás lesz, hiszen a legtöbb kubai reformokat vár Díaz-Caneltől. A Castro fivérek utódja már tett bizonyos lépéseket:

tavaly elindította a kettős pénzügyi rendszer egyesítését, és megnyitotta az ajtót a magánvállalkozások legalizálása előtt is.

A nyomást tovább fokozza az internet széles körben való elterjedése is, hiszen a közösségi oldalak szinte ellenzéki portálokként funkcionálnak már, ami kikezdte az állami médiát.

Kuba valódi sziget maradt az USA tengerén

Raúl Castro lemondása tehát lezár egy korszakot, de a Castro-örökséget nehéz megítélni. Nem tudhatjuk, mi történt volna, ha 1961-ben a Disznó-öbölnél Washington jár sikerrel, Fidel Castro neve csak egy bukott gerillavezérként kerül be a történelemkönyvekbe, és az ország nagy része amerikai kézben marad. Nehéz lenne megítélni azt is, hogyan alakult volna az élet Kubában, hogyha az Egyesült Államok nem von köré gazdasági embargót, és a gazdaság, a kereskedelem és a turizmus békésen virágozhat.

Arra vonatkozóan léteznek számítások, hogy az embargó hatására mekkora anyagi kárt szenvedett el Kuba, ám a társadalmi károk felbecsülhetetlenek.

A kubai lakosság körében is ellentétesek az érzelmek, hiszen míg sokan a kommunista vezetést okolják a gazdasági nehézségekért, mások az Egyesült Államokra mutogatnak. „Ha megszerezte volna Kubát az USA, most nem lenne szabad oktatásunk, egészségügyünk, élelmiszeriparunk. Ugyanaz történt volna, mint Puerto Ricóban, ahol a rasszista fehér uralkodók sterilizálták a nők egy harmadát!” – írta az egyik közösségi oldal felhasználója, Eric Delgado a közeli sziget tragédiájáról.

Azt mindenki elismeri, hogy a Castro fivérek valódi történelmet írtak Kubában. A politikai nézetektől eltekintve abban is egyetértenek az elemzők, hogy Raúl távozása egy lépést jelent a szocializmus irányából a gazdasági és politikai nyitás felé. Miguel Díaz-Canelre pedig csak rá kell nézni, és az ember láthatja: vége a karizmatikus vezetők korszakának Kubában. A hatvan feletti „fiatal generáción” körbetekintve pedig az is sejthető: a valódi megújulás még várat magára.