A japán kormány ma döntött arról, hogy kérvényezni fogja a Szado szigetén található, négyszáz éves múltra visszatekintő aranybánya UNESCO világörökségi listára való felvételét. − A bánya azon ritka ipari örökségek közé tartozik, mely évszázadokon keresztül intenzíven működött − fogalmazott Macuno Hirokazu, a kabinet szóvivője. − Törekedni fogunk arra, hogy a felmerülő problémákat békés és óvatos egyeztetések mentén rendezzük az érintett országokkal, beleértve Dél-Koreát is − tette hozzá.
Az 1989-ben bezárt aranybánya Tokió és Szöul kapcsolatainak egyik sötét időszakát szimbolizálja, ugyanis a Koreai-félsziget japán megszállásának idején, 1910–1945 között több mint kétezer koreai nő és férfi végzett kényszermunkát a létesítményben.
− Sajnáljuk, hogy Tokió többszöri kérésünk ellenére a háborús bűntettek egyik helyszínének jelölése mellett döntött − áll a szöuli kormány által közzétett közleményben. Dél-Korea legnagyobb problémája, hogy Japán nem ad megfelelő tájékoztatást a bánya ellentmondásos múltjáról.
A két ország diplomáciai vitája a lehető legrosszabbkor újult ki: Észak-Korea az elmúlt hónapban intenzív erődemonstrációba kezdett, januárban már összesen kilenc alkalommal hajtott végre rakétakilövést. Összehasonlításképpen, tavaly mindössze nyolc, míg 2020-ban kilenc kísérletet folytattak le.
Washington, Szöul és Tokió februárban fog egyeztetni Phenjan növekvő nukleáris aktivitásával kapcsolatban, ezeket a tárgyalásokat beárnyékolhatják a világörökségi jelöléshez kötődő ellentétek.
Az elmúlt időszakban Ukrajnára összpontosító Biden-adminisztráció külpolitikájában eddig nem élvezett prioritást a 2019-ben megszakadt észak-koreai atomtárgyalások újraélesztése, ez az elkövetkező hetekben megváltozhat. Ehhez azonban fontos, hogy Dél-Korea és Japán, a feszültségek háttérbe szorításával, együtt tudjon működni egymással és az Egyesült Államokkal. Ez azért is elengedhetetlen, mivel elhelyezkedésükből fakadóan a két államot fenyegetik a leginkább Phenjan rakétakísérletei. A két ország jó viszonya az egyre fokozódó amerikai–kínai szembenállás kapcsán is nagyon lényeges, ugyanis Szöul és Tokió Washington két legerősebb szövetségese a kulcsfontosságú délkelet-ázsiai régióban.
Japán és Dél-Korea között egyébként nem ez az első vita, amelyet világörökségi helyszínek okoznak. 2015-ben a japán kormány huszonhárom, a Meidzsi-korszak ipari forradalma alatt felhúzott létesítmény felvételét kérvényezte az ENSZ kulturális ügynökségénél, a helyszíneket még abban az évben hozzá is adták a listához. Ekkor született a két ország között egy megállapodás, melyben Tokió ígéretet tett, hogy azon létesítményeknél, melyekben koreai állampolgárok végeztek kényszermunkát − a huszonháromból hét −, rájuk és a japán brutalitásra megemlékező információs központokat helyeznek el.
2020. június 15-én ezek meg is nyíltak, azonban az egyezségben lefektetettekkel éppen ellentétes funkciót töltöttek be: arról adtak tájékoztatást, hogy a munkatáborként szolgáló létesítmények őrei nem diszkriminálták vagy bántalmazták a koreai kényszermunkásokat.
Ezzel ellentétes a hírhedt Hasima-szigeten szolgáló felügyelő beszámolója.
Azért mentem a szigetre, hogy levadásszam a munkásokat. Általában diszkrimináltuk a kínai és koreai dolgozókat, akik egyébként a háború idején sokkal keményebb munkára voltak kényszerítve, mint például a katonák. Rengetegen próbáltak elmenekülni, nagy részük a vízbe fulladt
− emlékezett vissza 1973-ban az Aszahi Sinbun japán napilap hasábjain.
Kritikusai szerint Tokiónak még mindig hatalmas problémát okoz a két világháború közötti múlttal való szembenézés, ami nemcsak Dél-Koreával, de Kínával és Tajvannal való kapcsolataira is sokszor negatívan hat. Ezenfelül nem csak kelet-ázsiai népek dolgoztak ezekben a létesítményekben: a második világháború ideje alatt közel harmincezer − legfőképp amerikai, brit, ausztrál és kanadai – háborús fogoly halt meg japán munkatáborokban.
Borítókép: A feszültségeket okozó, Sado szigetén található bánya (Fotó: Reuters)
