A mai nap egyik nyertese a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ)
– értékelte a vasárnapi, szerbiai parlamenti és elnökválasztásokat Pásztor István, a párt elnöke. A magyar alakulat a nem végleges részeredmények szerint hat mandátumot szerzett a belgrádi parlamentben, ami hárommal kevesebb a két évvel ezelőttihez képest, panaszra mégsincs okuk. Pásztor István emlékeztetett rá, hogy három célkitűzéssel vágtak neki a vasárnapnak: hogy a Fidesz–KDNP győzzön Magyarországon, hogy Alekszandar Vucsics szerb államfő már az első fordulóban nyerjen, valamint a VMSZ megőrizze legitimitását.
Ezt a három célt pedig úgy tűnik, maradéktalanul sikerült teljesíteni. A Fidesz–KDNP kétharmados, fölényes győzelmet aratott, Alekszandar Vucsics már az első körben megszerezte a szavazatok mintegy hatvan százalékát, a VMSZ pedig minden jel szerint ismét a kormánykoalíció tagja lehet. A szerb államfő pártja, a Szerb Haladó Párt ugyan szintén jócskán – 69 mandátumot – veszített erejéből, ám a VMSZ-szel, valamint eddigi szövetségesével, a Szerbiai Szocialista Párttal közösen kényelmes koalíciót alakíthatnak. A vajdasági magyar alakulat egyébként 2014 óta tagja a kormánynak, és a következő időszakban is ilyen szerepre számít – a munkában államtitkári szinten kívánnak részt venni.
A szerbiai választások eredményét Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is értékelte.
Emlékeztetett rá, hogy a voksolás két ok miatt fontos a magyaroknak is: egyrészt a vajdasági magyarok jövője okán, másrészt pedig mert „nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy a történelmi viszályból történelmi barátság legyen a két nemzet között”.
Nemcsak mi arattunk tegnap történelmi győzelmet, hanem a VMSZ által támogatott Alekszandar Vucsics elnök is, aki a magyarok nagy barátja
– fűzte hozzá.
Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök szintén az elsők között gratulált Alekszandar Vucsicsnak.
Magyarként jó azt tudni, hogy a jövőben is egy olyan politikus irányítja a szomszédos Szerbiát, akiben hazánk barátját tisztelhetjük, és aki a vajdasági magyarok elkötelezett támogatója