Az egy hónapja kitört orosz–ukrán háború kapcsán továbbra sincs egyetértés az Európai Unió tagállamai között: kell-e fegyverrel is segíteni az ukrán hadsereg harcát. A szlovák kormány – nyugati elköteleződését bizonyítandó – az elsők között jelezte, kész lőszert és egyéb hadianyagot küldeni Kijevnek. A gesztuspolitizálás mellett a Heger-kormánynak már nem maradt ideje megszervezni az Ukrajnából érkező menekültek ellátását. A szlovák–ukrán határ mentén fekvő falvak polgármesterei napokon keresztül nem kaptak semmiféle központi utasítást, az önkormányzatok, a civilek és a segélyszervezetek látták el az állam feladatát, ráadásul a kormány első lépéseiben sem volt köszönet. Csak egy példa: a lassan negyedmillió menekült ellátásának a menedzselését két és fél millió euróért, pályáztatás nélkül bízták rá egy ilyesmire minden jel szerint alkalmatlan, korábban csak rendezvényszervezéssel (!) foglalkozó cégre. Hasonló döntések sora jellemzi az Ukrajnának szánt hadianyagok ügyét is.
Két héttel ezelőtt elemi felháborodást váltott ki a szlovák társadalomban, hogy az ország védelmi minisztere, Jaroslav Nad egy interjúban elárulta, a kormány nemcsak lőszert és üzemanyagot adományozna az ukrán hadseregnek, hanem a szlovák légvédelmet ellátó szovjet Sz–300-as rendszer Ukrajnába küldéséről is egyeztetnek.