Forrás: cnews.fr
Csődközeli állapotba került a Lada autógyár
Súlyos válságba került az oroszországi Avtovaz autógyár, amely a Lada gépkocsik gyártója és egyben Oroszország legnagyobb járműipari konstruktőre. Az Oroszország ellen életbe léptetett gazdasági szankciók miatt ugyanis nem érkeznek meg a gyárba a járművek összeszereléséhez szükséges alkatrészek. A vállalat jelenleg a francia Renault többségi tulajdonában áll. Az ott dolgozókat – akiknek egy része több évtizede az üzem alkalmazottja, sőt felmenőik is azok voltak – jelenleg úgynevezett technikai munkanélküliként tartják állományban, ami azt jelenti, hogy az alkalmazottak a fizetésük kétharmadához juthatnak csak hozzá. Van olyan munkás, aki most mindössze 140 eurót, azaz hozzávetőleg 51 ezer forintnak megfelelő jövedelmet kap kézhez.
Az 56 évvel ezelőtt alapított gyár a fénykorában 120 ezer munkavállalót is alkalmazott, és évente akár 720 ezer gépkocsit állított elő. A 2010-es években – a francia Renault színre lépése után – beindított modernizációs folyamatok részeként a dolgozók száma fokozatosan negyvenezerre csökkent. Tavaly a gyár 300 ezer járművet készített. A leépítések most még nem kezdődtek meg, azonban a szankciók által előidézett ínséges időszak miatt a dolgozókat áprilisban már az éves szabadságuk kivételére is kötelezték. A Renault pedig a teljes kivonulását mérlegeli az Avtovazból.
Forrás: bfmtv.com
Kémkedéssel vádolt orosz diplomatákat utasít ki Dánia
Több európai ország után Dánia is bejelentette, kiutasítja az orosz diplomatákat az országból. A külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a most kiutasított 15 orosz diplomata kémkedett Dániában. Jeppe Kofod hozzátette, világos jelzést akarnak küldeni Oroszországnak, hogy a dán földön végzett kémkedés elfogadhatatlan. Arról is beszélt, hogy a közelmúltban Kijevből érkező hírek szerint az orosz hadsereg közvetlen háborús bűntetteket követett el, ami részükről szintén minősíthetetlen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!