Beismerte kijevi bírósági tárgyalásán egy orosz katona, hogy agyonlőtt egy civil lakost az északkelet-ukrajnai Szumi megyében – jelentette szerdán az UNIAN hírügynökség a tárgyalás helyszínéről származó beszámolókra hivatkozva. Az ukrán híradások kiemelték, hogy Vagyim Sisimarin az első orosz katona, akit Ukrajnában bíróság elé állítottak háborús bűntett elkövetésének vádjával. Az ukrán Szabadság Rádió hozzátette, hogy a bírósági eljárás „a háború törvényeinek és szokásainak megsértése” címén zajlik ellene. A tárgyaláson az ügyész egy rövid vádiratot olvasott fel. Az orosz katona megerősítette, hogy teljes mértékben elismeri bűnösségét. Kijelentette azt is, hogy kész tanúskodni az ügyben.
Háborús bűnt ismert be a korábban elfogott orosz katona
Vagyim Sisimarin egy 62 éves, fegyvertelen, kerékpárral közlekedő civilt lőtt agyon.

A nyomozás megállapította, hogy a vádlott február 28-án a Szumi megyei Csupahivka községben látott egy fegyvertelen lakost kerékpárt tolva sétálni az út szélén, és közben telefonon beszélni. Több célzott lövést adott le a 62 éves áldozat fejére egy Kalasnyikov gépkarabélyból. A férfi a helyszínen életét vesztette, mindössze néhány tíz méterre az otthonától
– idézett az UNIAN a vádiratból.
Sisimarin elfogásának körülményeiről nem adtak információt az ukrán hatóságok. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) május elején már közzétett egy videófelvételt az orosz katona kihallgatásáról, amelyen Sisimarin elismerte, hogy – felsőbb parancsra – agyonlőtt egy civil lakost Szumi régióban. Az UNIAN szerint a vádiratot az ügyészség május 11-én adta át a bíróságnak. A 21 éves orosz harckocsiegység-parancsnokra tíz évtől életfogytiglanig terjedő börtönbüntetés szabható ki.
Borítókép: Az ukrán civilek megölésével vádolt 21 éves Vadim Sisimarin orosz őrmester perének tárgyalására érkezik egy kijevi bíróságon 2022. május 13-án (Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor Horvátország elnökével tárgyalt
Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

A Tisza elhallgatja valódi, Ukrajna-párti álláspontját + videó
Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

Bolgár energetikai szakértő: Összeomolhat az üzemanyag-ellátás, ha nem kapunk mentességet
A szankciók november 21-i hatályba lépése után az ország benzinkészletei és dízelellátása kritikus szintre eshetnek, miközben az árak drámai mértékben emelkedhetnek.

Románia és Bulgária irigykedve néz Magyarország szankciómentességére
Hazánk energiabiztonsága az amerikai nyomás ellenére stabil maradt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk