Az Európai Unió úgy döntött, hogy a majomhimlő ellen a tagállamok közösen vásárolnak oltóanyagot és antivirális szereket – közölte pénteken Richard Bergstrom, Svédország oltási programjainak irányítója. Számos tanácskozás után arra a döntésre jutottunk, hogy közösen szerzünk be vakcinát és a betegség kezelését célzó antivirális szereket – idézte Bergstromot a Dagens Nyheter svéd napilap.
Majomhimlő: közösen vásárol oltóanyagot az Európai Unió
Világszerte eddig mintegy 250 esetet regisztráltak május eleje óta 19 országban.

A lap értesülése szerint az EU a dániai székhelyű Bavarian Nordic biotechnológiai vállalat által gyártott Imvanex vakcinából, illetve az amerikai Siga Technologies vállalat Tecovirimat nevű vírusellenes gyógyszeréből vásárol. Bergstrom elmondta, még egyik céggel sem kötöttek szerződést, de úgy véli, a folyamat gyorsan lezajlik, nagyjából egy hét múlva meglesznek a szerződések, és az első szállítások akár már júniusban megkezdődhetnek.
A majomhimlő-betegség elnevezése arra utal, hogy a vírusos fertőzést elsőként afrikai majmokban mutatták ki. Világszerte eddig mintegy 250 esetet regisztráltak május eleje óta 19 országban, ugyanakkor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetése úgy véli: a betegség széles körű terjedésének kockázata továbbra is alacsony. A most megjelent vírusvariánsnak az eddigi tapasztalatok szerint egy százalék körüli a halálozási rátája. Halálesetet a betegség legújabb felbukkanása óta azonban nem jegyeztek fel sehol.
További Külföld híreink
A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították. A tünetek közé a jellegzetes kiütések mellett a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartozik. Az emberről emberre nehezen terjedő betegségnek nincs ellenszere, az eredetileg feketehimlő ellen készült vakcinák mindazonáltal magas fokú védelmet nyújtanak ellene.
Borítókép: Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ, a CDC által 2022. május 19-én közreadott, 2003-ban elektronmikroszkóppal készített kép a majomhimlő virionjáról az Egyesült Államokban. (Fotó: MTI/AP/CDC)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Légtérzárat rendeltek el Alaszka felett
Közel ötven kilométeres zárat vonnak Anchorage köré a tárgyalás napjára.

Sorosék üzentek a világnak
Alex Soros apjával, Soros Györggyel közös fotót osztott meg.

Zelenszkij Magyarországot kritizálja, amiért hazánk a béke pártján áll
Nem tudja elviselni az ukrán elnök, hogy Magyarország nem fogadta el a háborúpárti brüsszeli nyilatkozatot.

A Fehér Ház megerősítette: Trump Zelenszkijjel is tárgyal, ráadásul Putyin előtt
Szerda este kerülhet sor a két elnök megbeszélésére.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Légtérzárat rendeltek el Alaszka felett
Közel ötven kilométeres zárat vonnak Anchorage köré a tárgyalás napjára.

Sorosék üzentek a világnak
Alex Soros apjával, Soros Györggyel közös fotót osztott meg.

Zelenszkij Magyarországot kritizálja, amiért hazánk a béke pártján áll
Nem tudja elviselni az ukrán elnök, hogy Magyarország nem fogadta el a háborúpárti brüsszeli nyilatkozatot.

A Fehér Ház megerősítette: Trump Zelenszkijjel is tárgyal, ráadásul Putyin előtt
Szerda este kerülhet sor a két elnök megbeszélésére.