Nekünk, németeknek és magyaroknak nem ideológiai vitákat kell vívnunk egymással, hanem együtt kell megnyernünk a gazdasági befektetések versenyét
– nyomatékosította Novák Katalin. Mint mondta, „jó Wolfgang Schäuble személyében egy olyan embert köszönteni, akinek sosem volt előttünk csukva az ajtaja. Wolfgang Schäuble megtanította Európának, így nekünk is, hogy szigorú költségvetési fegyelem mellett sem kell lemondanunk az ország számára legfontosabb célok megvalósításáról”.
„Jelentem, mi nemcsak megértettük és megtanultuk a leckét, de be is bizonyítottuk, hogy a Schäuble-tézis a gyakorlatban is működik”
– hangsúlyozta, majd emlékeztetett: a 2010 óta eltelt időszakban Magyarországnak szinte kilátástalan gazdasági helyzetből kellett kilábalnia, csökkentve az államadósságot, visszafizetve a nemzetközi hiteleket, mérsékelve az önkormányzatok és a családok eladósodottságát, rendbe téve a költségvetési politikát. Mindezt ráadásul nem adóemeléseken keresztül sikerült elérnie a magyar nemzeti kormánynak, hanem tíz év alatt egymillió új munkahely teremtésével, a munkát terhelő adók csökkentésével és beruházások ösztönzésével. Novák Katalin hozzátette ugyanakkor: a gazdasági versenyképesség, a csökkenő munkanélküliség és a dinamikusan növekvő GDP fontosak, de mit sem érnek, ha időközben elfogyunk.
Ma Európában egyetlen olyan ország sincs, amely képes demográfiai értelemben önerőből fenntartani magát. A fiatalok több gyermekre vágynak, mint ahány végül megszületik. Éppen ezért az elmúlt tizenkét évben a családokat helyezzük a középpontba Magyarországon
– fogalmazott az államfő. Kitért arra is: a magyar kormány a GDP 6,2 százalékát fordítja családtámogatásra, segíti az otthonteremtést, a munkahelyi és családi kötelezettségek összeegyeztetését, a nők és férfiak közös családi feladatvállalását. Emlékeztetett: ő maga személyesen nyolc évig felelt a magyar családpolitika alakításáért, s ezt továbbra is szívügyének tekinti. – Így bizonyára megértik, ha néhány magyarországi eredménnyel is elbüszkélkedem – mondta, majd hozzátette:




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!