A német elnök feloszlatta a parlamentet, február 23-án előre hozott választások lesznek
Scholz bizalmi szavazása csak a hatodik volt 1949 óta.
Scholz bizalmi szavazása csak a hatodik volt 1949 óta.

Nem lehet a gyűlöleté és az erőszaké az utolsó szó.

Az államfő szerint Németországnak házigazdaként gondoskodnia kellett volna az olimpiai játékok biztonságáról.

A köztársasági elnök Berlinben arról beszélt: „németeknek és magyaroknak nem ideológiai vitákat kell vívnunk egymással, hanem együtt kell megnyernünk a gazdasági befektetések versenyét”.

A köztársasági elnököt katonai tiszteletadással fogadták a német fővárosban.

A magyar államfőt Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök fogadja majd a német fővárosban.

Frank-Walter Steinmeier és Elke Büdenbender tünetei enyhék, házi karanténba vonultak.

A 2017-ben hivatalba lépett szövetségi elnök 73,3 százalékos támogatottsággal kezdi meg második ciklusát.

A nagy pártok és a lakosság támogatását is élvezi Steinmeier.

Frank-Walter Steinmeier a szociáldemokrata párt tagja, de a másik két alakulat is felsorakozott mögötte.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péteréken keresztül sanyargatná a magyarokat a brüsszeli elit.

Letartóztatták kábítószer-kereskedelem miatt.

Ezek nem csodaszerek, nem ígérnek azonnali fogyást, de tudatos és helyes használatukkal félévente akár tíz-húsz százalékot is veszíthetünk testsúlyunkból.

Meghosszabbították a nemzeti konzultáció határidejét.

Az elnök szeretné, ha a háborúpárti politikusok is részt vennének a tárgyalásokban.

A hatóságok már több embert őrizetbe vettek.

A békefolyamat fájdalmas engedményeket követelhet meg Kijevtől.

Lehet, hogy már csak néhány hétig lesz megvásárolható a retró formájú, minőségi e-Schwalbe. Íme, az okok.

Alig két hónap múlva kezdődik a téli olimpia.

Macskássy Izolda lánya nemrég nyitott galériát Újlipótvárosban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.