Szijjártó Péter a válság humanitárius vonatkozásaival kapcsolatban elmondta: a tanácskozáson ismertette, hogy megközelítette a 700 ezret az Ukrajnából Magyarországra érkezett menekültek száma. Aláhúzta: „természetesen beengedünk mindenkit, aki a háború elől menekül, és el is látjuk őket”. Hozzátette: a háborús helyzet „dinamikája” alapján nem csökken az érkezők száma, de Magyarország készen áll segíteni mindenkinek, akinek a háború miatt menekülnie kell. A miniszter elmondta, hogy a tanácskozáson „érintőlegesen” az Oroszország elleni büntetőintézkedésekről is volt szó, amelyekkel kapcsolatban kiemelte, hogy
értelmetlen olyan szankciókat hozni, amelyek jobban fájnak saját magunknak, mint annak az országnak, amellyel szemben kivetnénk.
Hangsúlyozta: Magyarország továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy mivel „nem a magyar emberek tehetnek ennek a háborúnak a kitöréséről, ezért nem is várhatja el senki, hogy a magyar emberek fizessék meg a háború árát”. A finn és a svéd csatlakozási törekvésekről szólva kiemelte, hogy Magyarország mindig is támogatta a nyitott kapuk politikáját, de tekintettel kell lenni a Törökország által jelzett érzékenységekre is. Szijjártó Péter a NATO tervezett új stratégiai alapdokumentumával összefüggésben kiemelte, hogy a keleti mellett a déli biztonsági kihívásokról, a terrorizmusról és az illegális migrációról sem szabad megfeledkezni. Kifejtette: a terrorszervezetek igyekeznek kihasználni, hogy Európa figyelme az ukrajnai háborúra irányul, és mivel Oroszország és Ukrajna is a legnagyobb gabonaexportőrök közé tartozik, a konfliktusuk miatt csökkenő kivitel súlyos élelmezési gondokat okozhat eleve kevéssé stabil térségekben. − Ez pedig a szélsőségek és a terrorizmus erősödéséhez vezethet, aminek hatására újabb migrációs hullámok indulhatnak el − mondta a miniszter.
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: Facebook)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!