A tárcavezető elmondta, hogy
a magyar energiatározók feltöltöttsége 36 százalékos, a kormány pedig folyamatos feltöltéssel készül a télre.
– A legutóbbi ülésén a kormány hozott egy döntést arra vonatkozóan, hogy jelentős megrendelést biztosít az energia beszerzésére, tehát ebből a szempontból a magyar kormány megtette a szükséges lépéseket. A megbízást kiadtuk az energia gyorsabb beszerzésére. A piaci körülményeken múlik, hogy milyen gyorsan tud tovább töltődni ez a tároló – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.
– A tagállamok láthatóan versenyfutásba kezdtek a földgázért – értékelte az európai energiabiztonság helyzetét Hortay Olivér a Kossuth rádióban.
A Századvég energetikai üzletágvezetője szerint a Nyugat-Európát sújtó energiaválságot látva beigazolódik Orbán Viktor kormányfő korábbi kijelentése, miszerint lassan nem az a kérdés, mennyi az energiaár, hanem az, lesz-e gáz.Ennek kapcsán az elemző azt mondta: nem kizárt, hogy télen nyugaton ellátási korlátozások lesznek.
Az az ország, ami képes a szűkös forrásokból új gázvásárlásokat megvalósítani, az képes feltölteni a tárolóit, és ezzel csökkenti annak az esélyét, hogy ellátáskorlátozáshoz kelljen majd nyúlnia. Azok az országok, amik erre nem képesek azoknál nagy eséllyel ellátáskorlátozásra kerül majd sor




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!