– Hogy vannak a republikánusok?
– Remekül. Optimistán nézünk a félidős választások, azután pedig a 2024-es elnökválasztás elébe. Most novemberben megnyerjük a képviselőházi választásokat, talán a szenátusiakat is. Joe Biden a szó szoros értelmében vett katasztrófa, de az alelnöke, Kamala Harris is szörnyű. A legfinomabb értékelés szerint is visszafelé lépdelünk az ő vezetésükkel. A nemzetközi porondon is lejáratjuk magunkat, és ami otthon megy, az is kívánnivalót hagy maga után. Elszabadult például az infláció.
– De ha Harris is szörnyű, az jó önöknek, nem igaz? Nem kell tartaniuk tőle, hogy Biden helyébe léphet…
– Nos, ettől tartok a legkevésbé.
– A nemzetközi színtéren mi a probléma?
– Elmélyítjük az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktust, proxyháborút (ti. saját háborút, külső színtéren – a szerk.) vívunk. Kik szállítanak fegyvereket az ukránoknak? Főleg mi, a németek és a lengyelek. A legjobb lenne, ha teret engednénk a béketárgyalásoknak.
– Mi a véleménye Biden múlt heti beszédéről, amelyben a demokráciára veszélyesnek mondta Donald Trumpot, mire pedig Trump nevezte őt az állam ellenségének?
A szélsőbaloldal, a woke-ideológia befolyása alá került Demokrata Párt mindent a szélsőségességig feszít. Mindent felnagyítanak, patáliát csapnak. A politika márpedig ennek a tökéletes ellentéte: annak a képessége, hogy meg tudjunk vitatni dolgokat egymással. Hetvenmillió amerikai szavazott Trumpra. Most ők is ellenség lennének? Ez őrület. Szerintem egyébként Biden nem teljesen hiszi el, amit mond.
– Miért, báb?
– Nem ez a legjobb szó. A szélsőbaloldal megafonja.
– Mit vár a 2024-es elnökválasztástól?
– Republikánus győzelmet. Ha Trump indul, nyerni is fog.
– Ki ellen?
– Ha Biden újraindul, akkor fölényesen veri. Ha más indul helyette, például Kaliforniából Gavin Newsom, akkor szorosabb lehet, de három-négy republikánust is tudok említeni, aki ütőképes lehet.
– Van személyes favoritja?
– Ron DeSantis, Florida kormányzója.
– Mi a véleménye arról, ahogy Trump republikánusai felfedezték Orbán Viktort?
– Orbán dallasi beszéde kiváló volt.
Nagyon világosan látja, hogy Magyarország Európa Texasa, sziget a kontinensen, amely a keresztény értékekre épül. Tisztában van vele, hogy a családközpontú politizálásnak igenis van értelme akkor is, ha az európai politikai elit többsége ma nem ezt az irányt követi.
Vegyük a gyermekvédelmi törvényt. Nekem három gyerekem van. Szinte biztos vagyok benne, hogy amikor én jártam iskolába Amerikában, valaki a családból kiverte volna a balhét, ha ott transzszexualitásról beszélnek nekem. Mióta is szélsőséges ezzel szemben fellépni? Egy törpe minoritás erőlteti ránk a dolgait. Az iskola arra való, hogy ismereteket adjon át, nem pedig arra, hogy helyettem nevelje a gyerekemet. Az én jogom és feladatom, hogy átadjam nekik az értékrendemet. Nehogy már egy huszonéves tanerő erőltesse rájuk a sajátját!
– Miért fontos Orbán véleménye az amerikai republikánusoknak?
– Mert nagyon világosan lefektette az alapjait egy másféle Európának. Meggyőződésem, hogy nem azért ütközik ekkora ellenállásba, mert szélsőséges lenne, hanem mert annyira vonzó, amit mond – és nem csak a magyaroknak az. Amerikában minket is azzal szédítettek például, hogy ott vannak a skandinávok vagy a németek, akik milyen szuperek, mi, republikánusok viszont elmaradottak vagyunk, akik ellenáramban haladnak a történelemmel. És erre jön Európában valaki, mint Orbán, aki arcul csapja ezt az egész érvelést, mégpedig az ezer év alatt kialakult egyetemes keresztény és családi értékek nevében. Minden létező adat alátámasztja például, hogy a legkedvezőbb nevelési környezet a kétszülős háztartás. Ezt a közelmúltig nem kérdőjelezte meg senki. Ne játsszunk már álszent egyenlősdit!
Félidős választások Amerikában 
