Magyar képviselőtársait fenyegette meg az ukrán képviselő

Vitalij Antyipov már korábban is számos esetben engedett meg magának magyarellenes kijelentéseket a beregszászi városháza üléstermében.

Forrás: UKRINFORM.HU2022. 10. 13. 18:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az önkormányzati bizottság egyik tagja beszélt a Kárpátalja hetilap tudósítójának az ott történtekről. A nyílt bizottsági ülésre Antyipov néhány hívével együtt érkezett. Nehezményezte, hogy a kérvényében megvádolt képviselők miért nincsenek jelen személyesen, majd elsősorban azt követelte, hogy dr. Molnár D. István KMKSZ-es képviselő hollétéről tájékoztassák. A megnevezett képviselő által átadott dokumentumok alapján beigazolódott, hogy tudományos kutatói ösztöndíjjal tartózkodott külföldön, amelyet még a háború kitörése előtt pályázott meg. Ezt követően a Donyecki Regionális Oktatás- és Minőségértékelő Központ megbízásából a háború elől Magyarországra menekült és ott tartózkodó gyerekek érettségi vizsgáztatását szervezte és bonyolította le a kelet-ukrajnai vizsgaközpont költségén.

Antyipovék más magyar képviselőket is bíráltak, kérve, hogy adják vissza a mandátumukat. Antyipov ezután kezdte el fenyegetni a magyar képviselőket, ott lévő választói és barátai pedig a KMKSZ-t és a magyar kormányt becsmérelték. A nyílt bizottsági ülésről hangfelvétel is készült, illetve a megvádolt képviselőt tisztázó dokumentumokat is bemutatták.

Darcsi Karolina, a KMKSZ-frakció vezetője (amely a Beregszászi Kistérségi Tanácsban a legnagyobb frakció) szerint:

Nem világos, hogy a magát most munkanélkülinek mondó Vitalij Antyipov miért akarja leváltatni KMKSZ-es képviselőtársaimat, miközben ő maga sem jelentkezett katonai szolgálatra. Az UMDSZ-szel közös koalíciónknak kényelmes többsége van a kistérségi tanácsban. Antyipov Európai Szolidaritás nevű pártjának viszont vele együtt csak négy képviselője van. Így folyamatosan botrányokkal igyekszik felhívni magukra a figyelmet. Ezúttal viszont megint messzire ment, amikor KMKSZ-es és UMDSZ-es képviselőtársait kezdte fenyegetni, csak azért, mert magyarok. Az ukrán pártok képviselői között is vannak, akik nem járnak a képviselői ülésekre, egyikük idén még egyszer sem jelent meg, de az ő távollétük nem zavarja Antyipovot

– fogalmazott Darcsi Karolina, aki megjegyezte, hogy Ruszlan Sztefancsuk, Ukrajna Legfelső Tanácsának elnöke arra az újságírói kérdésre, hogy miért nem fosztják meg azt a közel tíz parlamenti képviselőt mandátumától, akik a háború kezdetekor külföldre távoztak és nem jöttek máig haza (közöttük kormánypárti honatyák is vannak), kifejtette: a képviselőknek joguk van bármeddig külföldön tartózkodni, országunk törvényei és az alkotmány erről nem rendelkezik. Az ő tevékenységüket majd választóik fogják értékelni a választások alkalmával. A parlamenti képviselők ráadásul fizetést kapnak, míg az önkormányzatok képviselői ezt társadalmi munkában vállalják, nyilván az ő visszahívásukkal, leváltásukkal kapcsolatban ugyanaz érvényes, mint a parlamenti képviselők esetében.

Talán említésre érdemes még, hogy a békés Beregszászban a magyarok és ukránok közötti feszültséget szítani igyekvő Vitalij Antyipov túl azon, hogy valószínűsíthetően ukrán–magyar kettős állampolgár, óvodáskorú kisfiát is a magyar állam által fenntartott beregszászi P. Frangepán Katalin Gimná­zium Beregszászi Bázisóvodájába járatja, ahol kizárólag magyarul zajlanak a foglalkozások.

Az eredeti cikk ide kattintva érhető el.

Borítókép: Vitalij Antyipov (Forrás: UKRINFORM)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.