Az uniós tagállamok minisztereiből álló Európai Unió Tanácsa ellen pert indítottak a Lengyelország 35 milliárd eurós Covid-helyreállítási tervének jóváhagyásáról szóló döntés miatt. A javaslatot négy, európai bírákat képviselő szövetség terjesztette elő. Az az érvelésük, hogy „a tanács határozata nem állítja helyre a lengyel igazságszolgáltatás függetlenségét, és figyelmen kívül hagyja az EU Bíróságának (EUB) korábbi döntéseit”. Annak a véleményüknek is hangot adtak, hogy a pénzügyi jóváhagyás az egész közösséget veszélybe sodorja, tekintettel az EU-országok közötti többszörös, összetett jogi kapcsolatokra. A négy, bírókat tömörítő egyesület az Európai Bizottság ajánlása alapján idén júniusban meghozott tanácsi határozat megsemmisítését kéri a luxemburgi székhelyű Európai Unió Bíróságától.
„Ez a döntés sérti az európai igazságszolgáltatás egészét és minden egyes európai bíró álláspontját” – írták a jogi lépést megtevő szövetségek augusztus végi sajtóközleményükben.
Minden egyes tagállam valamennyi bírája egyben európai bíró is, akiknek az uniós jogot kell alkalmazniuk egy kölcsönös bizalmon alapuló rendszerben
– tették hozzá föderalista véleményüket. De kik állhatnak a jogi támadás mögött?




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!