Enyhít bevándorlási politikáján a német szövetségi kormány: Berlin új státust vezet be azok számára, akik már legalább öt éve Németországban élnek, de nem kaptak menedékjogot, azonban háború vagy a letartóztatás veszélye miatt hazájukba sem térhetnek vissza. Az intézkedés körülbelül 242 ezer bevándorlóból 136 ezret érint, akik idén januárban már ötödik éve tartózkodnak az országban, és a kormány szerint sikerült integrálódniuk a társadalomba. Ők először egyéves tartózkodási engedélyt kérhetnek, ez idő alatt bizonyítaniuk kell, hogy valóban beilleszkedtek: megtanultak németül és sikerült olyan munkát vállalniuk, amelyből meg tudnak élni.
Azt akarjuk, hogy a társadalomba integrálódott emberek is lehetőséget kapjanak országunkban
– ismertette Nancy Faeser német belügyminiszter az intézkedések célját.