Csáky Pál: Illúzió, hogy szlovákok képviseljék az érdekeinket

A szlovák politika csapongására, kilengéseire a továbbiakban is fel kell készülni, ami kihathat a magyar–szlovák viszonyra is. Mindamellett a visegrádi négyek fennmaradása mindenkinek érdeke, és ezzel Pozsonyban is tisztában vannak – mondta lapunknak Csáky Pál, a legismertebb felvidéki magyar politikus. Az egykori szlovákiai miniszterelnök-helyettest a Rubicon Intézet rendezvénye előtt kérdeztük Budapesten.

2023.01.20. Budapest Csáky Pál volt szlovák kormányfőhelyettes Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád

– Magyarországról nézve instabilnak tűnik a szlovákiai politika: a 2020-as választások óta már a második kormány bukott meg, szombaton a sokadik népszavazás lett érvénytelen. Mi ennek az oka?
– Ezen nem lehet csodálkozni, fiatal az ország, nem igazán strukturálódott a társadalom. Hiányzik egy erősebb polgári réteg, amely egyfajta stabilitást biztosíthatna. Az ország csapong. Voltak problémái az 1990-es években, voltak 2006 és 2010 között is, a mostani bajok pedig visszavezethetők 2016-ra, amikor is egy furcsa kormánykoalíció jött létre, amely hagyta grasszálni az alvilág egy részét és nagyon különös vállalkozókat. Ez Robert Fico harmadik kormánya volt, a dolgok pedig 2018-ra újságíró-gyilkosságba torkolltak, aminek következtében előbb a belügyminiszter, majd a kormányfő is lemondott. A közfelháborodás után, 2020-ban tartott választásokon egy nagyon gyorsan összetákolt, ki nem próbált, a politikai párt kritériumait nem is nagyon mutató vegyes csoportosulás – az árulkodó nevű Egyszerű Emberek (OĽaNO) – vezetésével alakult kormány. Ők azt bizonyították be, hogy tüntetéseket képesek szervezni, az országot vezetni azonban nem. A kormánykoalíció széthullott. Mentségére mondom, előbb a Covid-, majd a háborús válság ennél rátermettebb kormánynak is erőpróbát jelentett volna. Előre hozott választás elé nézünk, valószínűleg szeptemberben, de lehet, hogy már a nyáron. A köztársasági elnök asszony január végéig adott időt a pártoknak, hogy egyezzenek meg.

– Fico visszatérésére lehet számítani?

– Ez a veszély vagy lehetőség fennáll, a pártja a második legnépszerűbb. De sokan ellenérzéssel viseltetnek iránta. Náluk is volt egy szakadás, az őt követő miniszterelnök, Peter Pellegrini új pártot alapított Hang néven – ez is beszédes fantázianév, hiszen az értékrendet nagyon nehéz kiolvasni belőle. Ők most a legesélyesebbek, de kérdés, kivel fognak koalícióra lépni. Lehet, hogy Ficóval, de lehet, hogy másokkal.

– Hol van a felvidéki magyarok helye ebben? Az ön idejében erős parlamenti képviselettel rendelkeztek, ez az utóbbi időben semmivé foszlott. Az őszi helyhatósági választásokon az új magyar tömörülés, a Szövetség jól szerepelt, de elég lesz-e ez az áttöréshez?
– Lezárult egy időszak a felvidéki magyar politizálásban, és magam is fontosnak tartottam, hogy számot vessünk az elmúlt évtizedekkel, köztük azzal, hogy mit értünk el 1998 és 2006 között, amikor kormányon voltunk, én pedig miniszterelnök-helyettes. Két könyvet is megjelentettem erről Büszkeség és harag, illetve A penge élén címmel. Szlovákia a mi időnkben sem jutott volna előre a magyarok nélkül, az első Dzurinda-kormányban a harmadik, a másodikban a második legerősebb párt voltunk. Viszont akkor egységesek voltunk, egy irányba húztunk. Stabilizálni tudtuk az ország politikai fejlődését, beléptünk az EU-ba és a NATO-ba, Magyarországgal is javult a viszony. A felvidéki magyaroknak meg kell szervezniük önmagukat, hogy minél erősebben részt vehessenek a helyi, a regionális és az országos politikában. A tapasztalat azt mutatja, hogy akkor tudtuk érvényesíteni az érdekeinket, amikor kormányon voltunk, és befolyásolhattuk a történéseket. A felvidéki magyar polgár pedig nyugodtan alhatott, tudva, hogy a kormány nem tesz magyarellenes lépéseket, mert a sajátjai is képviseltetve vannak benne. Szlovákia sokat köszönhet és sokkal tartozik mindezért a felvidéki magyaroknak.

– Viszonozzák ezt megfelelően Pozsonyban?
– Messze nem. Az alkotmány pél­dául előírja, hogy lennie kellene kisebbségi törvénynek. Magyarországon van ilyen, ahogy Romániában, Szerbiában, Horvátországban vagy Csehországban is. Nálunk nincs. Pedig az EU-n belül Szlovákiában a legnagyobb a kisebbségek aránya, 20-22 százalék. A törvény megalkotását mindig elszabotálják. Pedig a mostani kormányprogramban is benne volt. Igor Matovic, az előző kormányfő éppen Budapesten jelentette be, hogy lesz ilyen, de a szűkkeblűség, a kisstílűség ­miatt nem született meg. Látni kell, Trianon birtokon belülieket és azon kívülieket hozott létre. Illúzió is elvárni, hogy egy szlovák párt majd a magyarok érdekét fogja képviselni.

– Hogyan értékeli ennek fényében a Most – Híd szlovák–magyar vegyes pártot, amelyhez Bugár Béla a nevét adta? Életképes kezdeményezés volt?
– Kezdettől fogva nem volt az, egy hazugság volt. Erdélyi, délvidéki barátainkkal is beszéltünk arról, hogy az ilyen vegyes párt mindenütt a beolvadást készíti elő. A magyarországi politikai palettából ők a volt SZDSZ-hez álltak a legközelebb. De végső soron a korrupción és a jellemtelenségen buktak meg. Számunkra tragikus, hogy a felvidéki magyarság egy részét rávitték a saját útjukra. Emiatt a gondolati megosztottság ma is problémát okoz a Szövetségnek, és nehezíti az együttműködést. Olyan, mintha az 1994-es MDF-et és SZDSZ-t kellene ma összegyúrni.

– Mit őrizhetnek meg a felvidéki magyarok a nemrég elhunyt Duray Miklós örökségéből?
– Duray Miklós a barátom volt, a halála mindannyiunkat sokkolt. Pártelnök koromban a stratégiai alelnököm volt, szorosan együttműködtünk. Miklós az 1980-as években kétszer vonult börtönbe a magyar iskolák veszélyeztetettsége miatti fellépéséért. Ezt soha senki nem veheti el tőle. Kemény kiállású, tisztességes magyar ember volt, helye ott van a felvidéki magyarok örök panteonjában. Ellehetetlenítéséhez az 1990-es években az előbb említett SZDSZ-hatás is hozzájárult.

– A legutóbbi népszámlálási adatok szerint tovább csökkent a felvidéki magyarság létszáma. Mire ösztönöz ez?
– A probléma komoly, noha nem annyira drámai, mint ahogy a számok mutatják. Egy jelentősebb réteg nem adott számot a nemzetiségi hovatartozásáról, és biztosan van köztük sok felvidéki magyar is. Ugyanakkor a születési rátánk rosszabb a szlovákokénál, a déli, magyarlakta járásokban pedig nagyobb az elhalálozás. Megjelent jelenségként a ránk korábban nem jellemző elvándorlás. Végül negyedik tényezőként az asszimilációval is számolnunk kell. Ezeket kell és próbáljuk is ellensúlyozni.

– Szlovákia nemrég volt harmincéves. Minden szempontot egybevéve hogyan értékeli az önálló államiság időszakát?
– Ha a száz évvel ezelőttel hasonlítjuk össze, akkor nagy sikertörténetként. Akkor sehol nem voltak, most pedig egy viszonylag sikeres kis ország. Jelen vannak a térképen. Az elmúlt harminc év nagy hullámvasút: voltak jó és rosszabb időszakok. Csapongásra, kilengésekre a továbbiakban is fel kell készülni, ami kihathat a magyar–szlovák viszonyra is. Ne legyen illúziója senkinek Budapesten sem: a magyarellenesség nagyon mélyen jelen van a szlovák zsigerekben. Amikor kormánytagok voltunk, ezt sikerült tompítani, mert szükségük volt ránk. Mindamellett a visegrádi négyek mint szerveződés fent fog maradni, mert mindenkinek ez az érdeke. A régiónak vannak közös érdekei, és ezzel Pozsonyban is tisztában vannak.

Borítókép: Csáky Pál felvidéki magyar politikus, egykori szlovákiai miniszterelnök-helyettes (Fotó: Kurucz Árpád)