Katar fejlődését dicsérő képviselő is érintett lehet a brüsszeli korrupciós botrányban

Rengeteg név keringett az éterben, amióta kirobbant a botrány, a baloldalon mindenki egymásra kezdett mutogatni, hogy mentse a saját bőrét. Így merült fel a sok név között Alessandra Moretti is, aki behunyta a szemét, amikor kellett, és kinyitotta a száját, amikor arra volt szükség – olvasható a V4NA nemzetközi hírügynökség cikkében.

Magyar Nemzet
Forrás: V4NA2023. 01. 29. 10:55
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rengeteg név keringett az éterben, mióta kirobbant a botrány, a baloldalon mindenki egymásra kezdett mutogatni, hogy mentse a saját bőrét. Így merült fel a sok név között Alessandra Moretti neve is, aki élen jár a nők jogaiért való küzdelemben. 2020-ban Katarba is ellátogatott, ahol egy konferencián tartott előadást ilyen témában. Ezt követően azonnal úgy érezte, hogy el kell indítania a saját kis akcióját, amely során rendre azt méltatta minden létező fórumon, hogy Katar milyen sokat fejlődött a nők jogai terén. Az eseményről szóló Facebook-bejegyzésében is erről írt.

Itt Katarban előrelépés történik a nők és a munkavállalók jogainak védelme terén is

– olvasható a bejegyzésben.

Ezután még több fórumon azt bizonygatta, hogy amit Katarban tapasztalt, az maga a nagybetűs előrelépés. Nem így gondolta a Human Rights Watch civil szervezet, amely egy tanulmányában egy évvel később arról írt, hogy milyen elnyomásban élnek még mindig a nők – nyugati szemmel tekintve. A katari nők helyzetéről talán kevés szó esik a nyugati államokban. 

A legtöbb jogot csak egy férfi gyám jóváhagyásával gyakorolhatják.

Ilyen például a házasságkötés, a külföldön való tanulás, az országból való elutazás, vagy a reproduktív jogokhoz való hozzáférés (például fogamzásgátlás). Nemet sem mondhatnak a férjüknek, ha az házas életet szeretne éppen élni.

Mindezek fényében nem csoda, hogy Moretti neve is felmerült, bár először az asszisztense lett gyanús a hatóságoknak, aki ellen egyelőre szintén nem találtak elég bizonyítékot ahhoz, hogy hivatalosan is nyomozást indítsanak. A kérdés azonban ott lebeghet:  kitől és mit kaphatott Moretti cserébe azért, hogy kinyitotta a száját, amikor arra volt szükség, és behunyta a szemét, amikor kellett?

Moretti egyébként korábban többször is leszögezte, hogy soha semmilyen előnyt nem szerzett és semmit nem kapott senkitől cserébe a pozitív megítélésért. 

A legnagyobb érve azonban egyelőre az, hogy „egyszer már elítélően nyilatkozott Katar kapcsán”. 

Mindenesetre az ügynek már így is túl sok olasz figurája van, eggyel több már nem is lenne annyira meglepő. A politikus egyébként ott volt december 1-jén mégpedig Eva Kailivel – aki csak beugrós volt, valójában nem tagja a bizottságnak –, amikor az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága megszavazta, hogy a kuvaiti állampolgárokat a katariakkal együtt mentesítsék az EU-ba való beutazás vízumkötelezettsége alól, és igennel szavazott. 

Borítókép: Aleessandra Moretti (Fotó: Facebook)



 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.