Gavrilita 2021 augusztusában lépett hivatalba, miután pártja, a Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) többséget szerzett a parlamenti választásokon azzal a választási ígérettel, hogy megtisztítja az országot a korrupciótól.
Pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: „Senki nem számított arra, hogy a másfél éve hivatalba lépett kormánynak ilyen sok válságot kell majd kezelnie Oroszország Ukrajna elleni agressziója miatt. […] Korrupcióellenes, Európa-párti célkitűzésekkel vettem át az ország vezetését egy olyan időszakban, amikor valamennyi állami intézményt áthatotta a korrupció, és az oligarchák úgy érezhették, érinthetetlenek – tette hozzá, megjegyezve: – Moldova ellenségei arra számítottak, hogy kormánya majd ugyanúgy cselekszik, mint a korábbi vezetők, akik feladták az energetikai érdekeket, és rövid távú előnyökért elárulták a nemzeti érdekeket.”
Maia Sandu moldovai államfő már a nap folyamán új miniszterelnök-jelöltet nevezett meg Dorin Recean üzletember és korábbi miniszter személyében.
Az államfő szerint a kormánypárt elfogadta a 48 éves Recean jelöltségét, aki 2012-től 2015-ig belügyminiszter volt
Tisztában vagyok azzal, hogy egységre és rengeteg munkára van szükségünk, hogy átvészeljük ezt a nehéz időszakot. A tavalyi év nehézségei miatt halogatnunk kellett egyes elképzeléseinket, de mindez nem tud megállítani minket
– hangoztatta Sandu, hozzátéve, hogy 2023-ban a moldovai gazdaság és igazságszolgáltatás reformjára akar összpontosítani. Receannak most 15 napja van arra, hogy bemutassa új kormányát a moldovai parlamentnek, mielőtt megtörténne a szavazás.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!