Civil szervezetek aktivistái is érzik, elkerülhetetlen, hogy ilyen típusú fegyvereket alkalmazzanak a hadseregek, ezért most már betiltásuk helyett használatuk korlátozásáért küzdenek. Mihajlo Fedorov ukrán digitális átalakulásért felelős miniszter egyetért azzal, hogy a teljesen önálló harci robotoknak helyük van a fegyverfejlesztésben.
Az ellenség húsz éve készül a teljes körű háborúra. Mi tíz hónap alatt technológiai ugrást hajtottunk végre
– írta Twitter-oldalán a politikus még decemberben.
Az AP hírügynökségnek pedig úgy nyilatkozott, „a következő hat hónap nagy lehetőségeket rejt”. Jaroszlav Honcsar ukrán alezredes a mesterséges intelligencia előnyeire mutatott rá: „az emberi harcosok egyszerűen nem képesek olyan gyorsan feldolgozni az információkat és döntéseket hozni, mint a gépek. Az ukrán katonai vezetők jelenleg tiltják a teljesen önálló, ölni képes fegyverek használatát, bár ez még változhat”.
Az egyik legismertebb teljesen autonóm eszköz az amerikai fejlesztésű és gyártású Switchblade, azaz az „öngyilkos drón”.
Az eszköz arról kapta nevét, hogy hosszabb időn keresztül képes egy adott célterület felett körözni és célpontokat keresni. Amint megtalálta célpontját, rázuhanva megsemmisíti azt. Ezek az eszközök úgy működnek, hogy képek alapján képesek azonosítani a célpontokat, például a páncélozott járműveket.
Szakértők azonban nem értenek egyet abban, hogy ez a technológia eléggé megbízható-e ahhoz, hogy véletlenül sem támad civileket.
Gregory C. Allan, az amerikai székhelyű Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) kutatója megfelelőbbnek tartja azokat a fegyvereket, amelyek kétféle üzemmódban tudnak működni, azaz emberi irányítással és önállóan is.
Az izraeli Vaskupola is hasonlóan működik egyébként: a légvédelmi rendszer automatikusan működésbe lép, ha rakétát észlel, ugyanakkor emberi személyzet is felügyeli működését. Kétségeket vet fel ugyanakkor az is, mi történik, ha az önálló eszközök terroristák kezébe kerülnek vagy ellopják, lemásolják a szoftvereket.
Borítókép: Ukrán katonák figyelik az orosz csapatmozgásokat Bahmut környékén (Fotó: AFP/Europress)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!