Ritka alkalom köszöntött az MSNBC amerikai tévétársaságra csütörtökön: a sajtóval meglehetősen tartózkodóan viselkedő Biden elnök ritka kivételt tett velük, és hajlandó volt leülni egy élő interjúra Nicolle Wallace riporterrel.
Biden elnök kisétált egy tévéinterjúról
A reklámszünetet sem várta meg Joe Biden, egyszerűen kisétálta az MSNBC televízió interjújáról a riporter háta mögött. Míg ez csak egy megmosolyogtató közjátéknak tűnik, a közelmúlt hasonló történéseinek fényében egyre többen kongatják a vészharangot a valaha volt legidősebb amerikai elnök egészségi állapota, és ezáltal a pozícióra való alkalmassága miatt.

A beszélgetés fő témája a Legfelsőbb Bíróság legfrissebb, az egyetemi felvételiknél alkalmazott pozitív diszkrimináció alkotmányellenességét megállapító döntése volt, az érdekességét azonban nem ez adta, hanem az a tény, hogy Biden nagyjából húsz perc után se szó, se beszéd, egyszerűen kisétált a stúdióból, írja a Fox News amerikai televíziós hálózat.
A felvétel pillanatok alatt bejárta az internetet, és nagy megütközést váltott ki. „Mi a fenét csinál Joe Biden? Ez élő adás!” − foglalta össze sokak véleményét Steve Guest konzervatív stratéga.
„A Biden-elnökség egy klipben” − írta Scott Walker volt wisconsini kormányzó.
Az elmúlt néhány hétben ez más a sokadik olyan eset, amikor Biden elnök a hivatalához méltatlan módon viselkedett. Pár napja például egy újságírói kérdésre így válaszolt:
Nehéz megmondani, de Putyin egyértelműen elveszíti az iraki háborút.
Valamivel korábban azzal keltett hasonló megütközést az idős amerikai elnök, hogy a fegyverkorlátozás reformjáról szóló connecticuti csúcstalálkozón mondott beszédét az „Isten óvja a királynőt” kifejezéssel zárta. A brit királynő tavaly szeptemberben elhunyt.
További Külföld híreink
A Rishi Sunak brit miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján is kínos helyzetbe került, amikor Sunakra elnökként hivatkozott.
További Külföld híreink
A hónap elején pedig az egész világon nagyot futott az a felvétel, amely a légierő akadémiájának diplomaosztó ünnepségén készült, ahol Biden elnök elesett a színpadon, úgy kellett felsegíteni. A Fehér Ház illetékesei igyekeztek mindenkit megnyugtatni, hogy az elnök jól van, és a kis intermezzót egy, a színpadon felejtett homokzsákra, illetve arra fogták, hogy a 80 esztendős Biden másfél óráig állt egy helyben és mind a 921 kadéttal kezet rázott.
Az már csak hab volt a tortán, amikor a minap a kínai Egy övezet, Egy út (Belt and Road initiative) több milliárd dollár értékű beruházási program bírálata közben ezt mondta: „Győzni fogunk… Segíteni fogunk… Vannak terveink arra, hogy egy vasutat építsünk a Csendes-óceántól egészen az Indiai-óceánig”.
Míg a fentiekhez hasonló megnyilvánulások egy átlagos nyolcvanévestől legfeljebb megmosolyogtatóak lennének, egy atomhatalom vezetőjétől inkább vérfagyasztóan hatnak. Biden alkalmasságát már nem csupán a republikánusok kérdőjelezik meg, de egyre több demokrata is hangot ad kétségeinek azzal kapcsolatban, hogy jó ötlet-e őt jelölni a 2024-es elnökválasztásra.
További Külföld híreink
A brit The Telegraph szakértőket kérdezett az amerikai elnök egészségi állapotáról, és arról, hogyan befolyásolja a kora az elnökként nyújtott teljesítményét. Februárban Biden orvosa, Kevin O’Connor alkalmasnak találta az elnököt, a közelmúltbeli nyilvános szereplésein készült fotók és videók és egyéb napvilágra került információk azonban komoly egészségügyi problémákra engednek következtetni.
Épp a napokban derült ki, hogy az elnök alvási apnoe miatt úgynevezett CPAP-maszkot használ. Mint ismeretes, az alvási apnoe kezeletlenül feledékenységhez, fáradtsághoz, álmossághoz vezethet. Ráadásul a szervezet nem jut elegendő pihentető alváshoz, ami egyenes út a kognitív hanyatláshoz.
További Külföld híreink
Biden mozgásproblémáit ízületi gyulladásnak tulajdonítják a szakértők, és ez nem csupán az elnök mozgékonyságát befolyásolhatja, de ha súlyosbodik, akár műtéti beavatkozásra is szükség lehet. Mások szerint a botladozás és az egyre gyakoribb bakik a demencia korai jelei lehetnek.
Ráadásul a fentieket a hivatalával járó nyomás és követelmények tovább súlyosbíthatják, főleg, ha tényleg ő lesz a demokraták jelöltje 2024-ben.
Az elnököt nemrégiben bazálsejtes karcinómával kezelték, amely egy gyakori és lassan növekvő bőrrák. „Ez egy nem rosszindulatú daganat, amely általában nem képez áttéteket, és könnyen eltávolítható, hosszú távú káros következmények nélkül” – mondta el a brit lap által megkérdezett orvos.
A The Telegraph szakértői végül arra a konklúzióra jutottak, hogy az idősek tisztelete fontos ugyan, de az egészségromlás miatt a nagy igénybevétellel járó pozíciók már túlságosan megterhelők lehetnek számukra.
Visszatérve az ominózus MSNBC-interjúra, sok említésre méltót nem tudhattunk meg belőle. Biden főként azt a megjegyzését igyekezett megmagyarázni, hogy a konzervatív beállítottságú Legfelsőbb Bíróságot nem normálisnak nevezte. A liberális mainstreamhez tartozó televízió interjújában a fiával, Hunter Bidennel kapcsolatos vádakról illetve az erősen vitatott vádalkuról nem kérdezték az amerikai elnököt.
További Külföld híreink
Borítókép: Joe Biden amerikai elnök (Fotó: EPA/Yuri Gripas)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Népszerűbb lett Trump az alaszkai csúcstalálkozó óta
Az amerikai elnök támogatottsága 54 százalékra emelkedett.

Zelenszkij uralmának vége lehet, már az utód is megvan?
Egyre többen beszélnek az elnök eltávolításáról.

Halálosan megfenyegetett egy volt polgármestert egy migráns
A muzulmán férfi azt mondta, elvágja az illető torkát.

Szijjártó Péter üzent az ünnep alkalmából
A miniszter nem akármilyen kívánságot fogalmazott meg.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Népszerűbb lett Trump az alaszkai csúcstalálkozó óta
Az amerikai elnök támogatottsága 54 százalékra emelkedett.

Zelenszkij uralmának vége lehet, már az utód is megvan?
Egyre többen beszélnek az elnök eltávolításáról.

Halálosan megfenyegetett egy volt polgármestert egy migráns
A muzulmán férfi azt mondta, elvágja az illető torkát.

Szijjártó Péter üzent az ünnep alkalmából
A miniszter nem akármilyen kívánságot fogalmazott meg.