Már jó ideje folynak a viták arról, hogy az uniós szankciók valóban elérték-e hatásukat Oroszországra nézve, ám egyre több jelentés bizonyítja azt, hogy az orosz gazdaság korántsem került olyan rossz helyzetbe, mint ahogyan azt az Európai Unió várta. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szombaton arról beszélt az Összoroszországi Állami Televíziós és Rádió Vállalatnak (VGTRK), hogy a nyugati intézkedések nem érték el kívánt hatásukat.
Sőt, mindig az oroszoknak sikerült megtalálniuk a módját, hogy hasznot húzzanak belőlük
– tette hozzá.
Peszkov azonban arról is beszélt, Moszkva továbbra is figyelemmel kíséri az oroszellenes korlátozásokat. Oroszország ellen 2014 óta vezet be különböző szankciókat a nemzetközi közösség egy része az ukrajnai katonai műveletek miatt. A Kreml szóvivője kiemelte, olyan mértékű korlátozásokról van szó, melyeknek „elméletileg a világ egyetlen országa sem lenne képes ellenállni”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!