A szabadkai Bajai úti temetőben tartott gyászszertartáson Orbán Viktor hangsúlyozta, Alekszandar Vucsics szerb államfővel közösen búcsúztak a vajdasági magyar politikustól. – Megtörten és zavartan állunk itt Vucsics elnök úrral, a szerb és a magyar népet képviselve, egy magyar férfi koporsója fölött, aki egybekovácsolt bennünket és összebékítette népeinket, amiért nem lehetünk elég hálásak neki – fogalmazott. – Érezzük a ránk hagyott politikai örökség súlyát; közép-európaiak vagyunk, ezért pontosan tudjuk, milyen könnyen lesz a barátból ellenség, és milyen ritka dolog ezen a vidéken, hogy a korábbi ellenségek barátokká váljanak – jelentette ki. Emlékeztetett: tíz-egynéhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy a két ország, a két nép mindenben számíthasson egymásra, ma viszont már az lenne az elképzelhetetlen, hogy „ne osztozzunk egymás örömében és fájdalmában”. Pásztor István
volt az első, aki nemcsak remélte és nemcsak hitte, hogy ez így is lehet, hanem tett is érte: megmutatta nekünk az utat, amelyen a szerbek és a magyarok együtt haladhatnak, ahogy azt a két nép sorsközössége észszerűen indokolja
– mondta Orbán Viktor.

– Búcsúzunk a harcostól, aki nemcsak azt tudta, hogyan kell élni, hanem azt is, hogyan kell emelt fővel meghalni – fogalmazott Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy Pásztor István élete végén zokszó nélkül tűrte a fájdalmat, a súlyos betegséget, sohasem terhelte munkatársait és barátait a saját gondjával, csak tette a dolgát, egészen addig a pillanatig, amíg megérkezett az „égi SAS-behívó”, és elment. Kiemelte: megszámlálni is nehéz, hány ügyben fogtak össze az elmúlt 13 évben, és biztosak lehettek abban, Pásztor István állja a szavát.
Az ő kézfogása erősebb kötőerő bármely írásos szerződésnél. Sosem ígért, hanem vállalt, és amit vállalt, azt mindig maradéktalanul be is tartotta. Belgrádban éppúgy tudták ezt, mint Budapesten, és tudták itt Szabadkán is
– méltatta Pásztor Istvánt.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!