A helyes út: Spanyolország, Magyarország és Európa jövője címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést Juan García-Gallardo, Kasztília és León tartományi alelnökével az Alapjogokért Központban. A rendezvényen Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy Kasztília tartomány a jobboldali visszahódítás iskolapéldája, hiszen míg 2019-es választásokon egyetlen mandátumot szerzett a jobboldal, 2022-ben már 13-at.
Ez is jól mutatja, hogyha a jobboldali erők összefognak, megállíthatatlanok. Itthon ezt úgy mondjuk: együtt erő vagyunk
− mondta. – Az Alapjogokért Központ és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) együtt tesz az összefogásért. A spanyol és a magyar jobboldal is tisztában van vele, hogy a konzervatív oldal küzd a globalista baloldallal, akik mindent eltörölnének. Itt a józan ész forradalmára van szükség − mondta Szánthó Miklós. Kiemelte, hogy nagy szükség van a keresztény hitre, hiszen, mint fogalmazott, „hit nélkül nincs önvédelem, hit nélkül a genderfluidba, a gazdasági összeomlásba fogja magát kormányozni Európa”.
Június 9-én az európai választásokon hatalmas a tét: mi nem elhagyni akarjuk Brüsszelt, hanem visszafoglalni, ezért nagyobb tétje van a választásoknak, mint valaha. Sok spanyol európai parlamenti képviselő kiáll a józan ész mellett, sőt vannak olyanok is, akik a magyarok mellett is kiállnak, ez pedig tabudöntögetőnek számít ott
− fűzte hozzá. – Mi már tavaly is tudtuk, hogy együtt erő vagyunk, ezért is mondtuk már a CPAC Hungaryn is ezt. Sikerült akkor a globalista-liberális rémálmot megvalósítani és végül a kultúrharc frontvonalába kerültünk − magyarázta.
Felidézte, hogy idén áprilisban ismét megrendezik a CPAC Hungaryt, ahol előbb elkezdődik a brüsszeli mocsár lecsapolása. Hozzátette, hogy a szuverenitás és a demokrácia védelme mind a magyaroknak, mind pedig a spanyoloknak fontos.
Meg kell nézni, hogy a baloldal szélsőséges erőkkel szövetkezik, hogy gyengítse az államot. Láthatjuk spanyoloknál, ahol terrorista erőkkel álltak össze, itthon pedig a baloldal a Soros-hálózattal vagy a globalista erőkkel áll össze, hogy megdöntsék a demokratikusan megválasztott magyar kormányt. A demokráciát is védenünk kell. Számítunk a spanyol szövetségeseinkre, legkésőbb áprilisban a CPAC Hungaryn találkozunk
− tette hozzá Szánthó Miklós.