Idén várhatóan 18 szövetségesünk fogja bruttó hazai terméke (GDP) két százalékát a védelembe fektetni, az európai szövetségesek pedig együttesen 280 milliárd dollárt fordítanak e célra. Ez az együttes GDP két százaléka. De még mindig van hová fejlődnünk, mert a tavalyi vilniusi csúcstalálkozón az összes szövetséges fogadalmat tett, hogy a GDP két százalékát költi védelemre, ez pedig a minimum
– fejtette ki.
Elmondta, hogy az Ukrajnának nyújtott szövetségi támogatás „nap mint nap változást hoz a harctéren”, szerdán például Ukrajna sikeresen lecsapott egy orosz hadihajóra, és felhívta a figyelmet, hogy fel kell pörgetni a hadiipari termelést annak érdekében, hogy az ország megkapja a szükséges haditechnikai utánpótlást.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!