A CPAC Hungaryről szólva Van Grieken kijelentette, hogy fantasztikus azt látni, hogy ez a konferencia hogyan növekszik.
Évről évre egyre nagyobb, hiszen nézzünk szembe azzal a ténnyel, hogy a konzervatív pártok világszerte győzedelmeskednek, és jobb is lett, hiszen évről évre, napról napra, óráról órára igaznak bizonyul az, amit mondunk. Ne higgyetek a baloldali médiának, nem vagyunk szélsőjobboldaliak, csak simán jobboldaliak, és igazunk is van
– fogalmazott.
Megjegyezte, idén európai uniós választások lesznek, de egy új flamand és új belga parlamentet is választanak, és ha ez nem lenne elég, helyi választásaik is lesznek októberben. Jelezte, hogy az elmúlt néhány hónapban kénytelen volt kihagyni néhány nemzetközi eseményt, mert mint mondta,
nekünk, a nemzetért kiálló embereknek a nemzet az elsődleges és a legfontosabb.
Hozzátette: azt tudta , hogy kivételt fog tenni a CPAC Hungary miatt.
– Mi, konzervatívok, nem vagyunk megosztottak, egységesek vagyunk, együtt vagyunk minden olyan dologban, ami ma helyes Európának – tette hozzá. A belga politikus arról is beszélt, hogy ellentétben a nyugat-európai fővárosokkal, Budapestet még nem árasztották el az illegális migránsok.
„Szabadon elmondhatunk bármit anélkül, hogy extremistáknak stigmatizálnának, amikor azt mondjuk, hogy a nő nő és a férfi férfi, és nem csak azért, mert itt egy fantasztikus és népszerű miniszterelnök van a kormány élén, aki tényleg a magyar emberek érdekét nézi, és a magyar határokat megvédi. Azért szeretünk Magyarországra, Budapestre jönni, mert ma Magyarország a konzervatív ellenállás bástyája és szíve a globalista elittel szemben. Az elmúlt években Magyarország vált az európai bástyájává a szuverenitásnak, a konzervativizmusnak, és mindenek fölött az ellenállás fővárosává a globalista erőkkel szembeni harcban”
– tette hozzá.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!