Az elhibázott kormányzati politika is hozzájárult a lengyelországi árvízkatasztrófa súlyosságához

Lengyelországban több éve visszatérő problémát jelent az árvíz, az ideit azonban csak az 1997-es „évszázad árvízének” nevezett katasztrófához hasonlítják, amelybe belebukott az akkori kormány. A két katasztrófahelyzet összehasonlítható, például abban, hogy súlyosságának mértékéhez a Tusk-kormány és a Polgári Koalíció elhibázott politikája is hozzájárult.

2024. 09. 24. 15:17
Donald Tusk és Jerzy Owsiak egymás karjaiban Forrás: Onet
Donald Tusk és Jerzy Owsiak egymás karjaiban Forrás: Onet
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Múlt hét pénteken, azaz szeptember 13-án Donald Tusk az árvízvédelemben illetékes hatóságok jelenlétében Alsó-Sziléziában tartotta első sajtótájékoztatóját a közelgő időjárási kihívás kapcsán. Ebben akkor kijelentette: nincs ok arra, hogy pánikba essenek. – Nem szabad félvállról venni ezt a helyzetet, de ma még nincs ok arra, hogy olyan mértékű eseményeket jósoljunk, amelyek az egész ország területére veszélyt jelentenének – mondta. Egyben hangsúlyozta, hogy az időjárás-előrejelzések „nem túlságosan riasztók”. – Nincs ok a pánikra, de van ok a teljes mozgósításra – emelte ki. Hogy mit jelent a „nem túlságosan riasztók”, azt az azóta Lengyelországból érkező képek bizonyítják. Számos dél-lengyelországi települést teljesen elöntött az árvíz, többen meghaltak vagy eltűntek, teljes kórházakat kellett evakuálni. A keletkezett károkat milliárd złotyban mérik. Arról péntek 13-i sajtótájékoztatóján nem beszélt Tusk, hogy a 2015 és 2023 közötti jobboldali kormányzat idején párttársai az árvízvédelmi gátak felépítése elleni tüntetéssel szabotálták el – sikeresen – a védekezést. Ahogy arról a Mandiner is tudósított, a klíma- és környezetvédelmi minisztérium miniszterhelyettese, Urszula Zielińska tavaly a Wieloweś Klasztornában építendő gát ellen szólalt fel egy vita folyamán. Akkor Zielińska azt mondta: – Ezért kérem önöket, hogy ne beszéljenek ezekről az építményekről befektetésekként. Ezek a befektetések ellentétei. Ezek a társadalmunk elszegényítésének módjai. Monika Wielichowska, a lengyel szejm alelnöke pedig a víztározók kiépítése ellen ágált Kłodzko környékén. 

A Donald Tusk pártjához tartozó politikus 2019-es bejegyzésében úgy értékelte a beruházásokat, hogy azokkal „a kormány alá tartozó Lengyel Vízügy kidobta a pénzt az ablakon”. 

Kampányával ráadásul sikeresen győzték meg Kłodzko lakosait, kérésükre a víztározók nem épültek meg a település közelében. Kłodzko a 2024-es árvíz egyik legsúlyosabban érintett települései közé tartozik, a közszolgáltatások nem működnek, a lakosok jelentős részét evakuálni kellett otthonaikból.

Ezt a súlyos helyzetet tovább nehezíti a kormányon belül uralkodó kommunikációs káosz.

 Kedd reggel Donald Tusknak magyarázkodnia kellett a klíma- és környezetvédelmi miniszter szavai miatt. Paulina-Henning Kloska ugyanis arról beszélt, hogy a korlátozott pénzügyi támogatás mellett a kormány elsősorban alacsony kamatú hitelekkel segélyezné az önkormányzatokat. Tusk „nagyon szerencsétlen kijelentésnek” nevezte saját minisztere megszólalását, amely szerinte „felbőszítette az embereket”.

Donald Tusk kormányzati stílusára már 2007 és 2014 között is jellemző volt, hogy ha sikereket ér el, akkor azt az ő érdemeként kommunikálta, míg a hibákért kizárólag minisztereit tette felelőssé. Ilyenkor a PO-közeli média a „Donald Tusk mérges lett” szóhasználattal jelent az adott miniszter tévedéseiről.

A mulasztások és a rosszul működő kormányzati kommunikáció mellett a kormány képességeinek korlátoltságát is beismerte a lengyel kormányfő, amikor szeptember 18-án egy sajtótájékoztatón bejelentette: az árvízkárosultak megsegítéséről nem a kormány, hanem egy, a pártjához közel álló magánalapítvány, a Wielka Orkiestra Świątecznej Pomocy fog gondoskodni.

 Az alapítvány tavaly, pont a szejm választási kampánya során, indított el egy plakátkampányt a vérmérgezés ellen, amely megtévesztő grafikája miatt Donald Tusk melletti választási kampánynak is beillett. Az óriásplakátokon ugyanis azt lehetett olvasni: „Győzzük le a gonoszt. Győzni fogunk.” Csupán apró betűkkel, szabad szemmel alig látható méretben szerepelt a felirat, amely tisztázná, hogy a vérmérgezés veszélyeire hívnák fel a figyelmet.

Donald Tusk döntésére ez az alapítvány és vezetője, Jerzy Owsiak koordinálja kizárólagosan az árvíz áldozatainak megsegítését.

Donald Tusk és Jerzy Owsiak a sajtótájékoztatón Forrás: Onet

 

Donald Tusk és Jerzy Owsiak egymás karjaiban Forrás: Onet

Nem meglepő tehát, hogy a súlyos mulasztásokat Donald Tusk Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének boroszlói látogatásával próbálja enyhíteni.

Azt már korábbról tudjuk, hogy Magyar Péter számára a Donald Tusk-féle Lengyelország mindenben követendő példa. A „normálisnak” nevezett kormányzás, amely a „szakértőkre” hallgat és „mosolyra” készteti az embereket, jelenleg így mutat Lengyelországban.

Vajon ezt akarja a baloldal önjelölt messiása is importálni hazánkba?

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.