Korábban a külgazdasági és külügyminiszter is arról beszélt: fontos kérdés Magyarországnak, hogyan garantálja az Európai Bizottság, hogy a jövőben Kijev nem fenyegeti energiabiztonságunkat. Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere hangsúlyozta, hogy Magyarország számára az energiabiztonság mindenek előtt áll.
Nekünk Magyarország az első
– szögezte le a tárcavezető.
„Ukrajna külügyminisztériuma meglehetősen agresszíven reagált azokra a tegnapi hírekre, melyek az ukrán gáztranzit leállítása következtében megemelkedő földgázárakról szóltak, ma pedig egy olyan törvényjavaslatot regisztráltak az ukrán parlament honlapján, mely arra irányul, hogy hadiállapot idején Ukrajna zárja le az Oroszországból induló földgáz- és kőolajszállítási útvonalakat”– írta a közösségi oldalán akkor Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte:
Ezzel kapcsolatban tisztelettel fel kell hívnunk ukrán kollégáink figyelmét arra, hogy létezik realitás, vannak jogok és kötelezettségek. Az az ország, amely társulási megállapodást köt az EU-val, sőt tagja akar lenni az EU-nak, köteles hozzájárulni az EU energiabiztonságához a szállítási útvonalak biztosításával. Ezért akár a földgáz-, akár a kőolajszállítási útvonalak lezárása elfogadhatatlan, és ellentétes az EU-integrációhoz kapcsolódó elvárásokkal.
Orbán Viktor miniszterelnök már többször is hangsúlyozta a szankciók hatástalanságát az orosz–ukrán háború alakulására és káros következményeit Európa gazdaságára. Ugyanakkor miután megkaptuk a kért garanciákat, a kormány nem vétózta meg a szankciók meghosszabbítását.
Megkaptuk a garanciákat, de a helyzet az, hogy a szankciókról félévente dönteni kell, és ha nem tartják be, akkor nemcsak eljutunk addig a pontig, ahol fölvetjük a szankciók eltörlését, hanem el is fogjuk törölni. Tehát ha most ezt a bizottság nem tartja be, amiben megállapodtunk, akkor a szankcióknak vége lesz
– mondta a pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor.
Hozzátette, egyébként balekoknak fognak bennünket nézni, és a végén a magyar emberek fogják továbbra is fizetni a szankciók árát, és még azt az ukrán arcátlanságot is, hogy miközben mi finanszírozzuk az ő háborújukat, mi adjuk a pénzt az országuk működéséhez, ők olyan lépéseket tesznek, amivel az európai, köztük a magyar emberek életét megnehezítik
– írta meg lapunk is.
Zelenszkij kényszerűen visszavonulót fújt
Egyértelmű diplomáciai siker Magyarországnak, hogy megkaptuk a kért garanciákat az energiabiztonsággal kapcsolatban, és az Európai Bizottság biztosítékot kér Ukrajnától az EU-ba irányuló kőolajszállítások fenntartása érdekében – mondta el korábban lapunknak Petri Bernadett európai uniós szakértő és közvetlen uniós forrásokért felelős miniszteri biztos.
A szakértő szerint az EU nem hozhat a magyar energiarendszert veszélyeztető szankciókat és nem sértheti a magyar versenyképességet.
Az, hogy az Európai Bizottság biztosítékot kér Ukrajnától az EU-ba irányuló kőolajszállítások fenntartása érdekében, rendkívül fontos kitétel, de ami ennél is lényegesebb, hogy egy tagállam energiabiztonsága az egész EU energiabiztonságát jelenti, mivel az uniós vezetők eddig hajlamosak voltak elfeledkezni erről – világított rá Petri Bernadett.
Orbán Viktor a pénteki interjúban úgy fogalmazott: az európaiak béke helyett akarnak szankciót, az amerikaiak viszont békét akarnak, és a béke elérésének egyik eszköze a szankció.
Magyarország ugyanakkor sosem támogatta a szankciókat, egyszerűen tudomásul vette, hogy Brüsszelben 27 országból 26 szankciókat akar. És miután Magyarország nem akar kilépni az Európai Unióból, és nem akar állandóan megakasztani mindent, ezért folyamatosan elmondta, hogy ez ellentétes az érdekeivel, de nem fogja megvétózni, mert egyébként az egész európai gépezet megbénul
– fejtette ki a kormányfő.